2010. június 19., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 89. (952.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Árny-oldal
Sport
Sportvilág
Három magyar is főtáblás Wimbledonban

Arn Gréta főtáblára jutott a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, miután a selejtező harmadik fordulójában legyőzte a spanyol Beatriz Garcia Vidaganyt.

A világranglistán 138. Arn sikerével három magyar játékos lesz a nők 128-as főtábláján, miután Szávay Ágnes és Czink Melinda a világranglistán elfoglalt helyének köszönhetően alanyi jogon ott van. Csakúgy, mint az ukrán Olena Bondarenko, viszont húga, Katerina nem jutott főtáblára.

Tizenhatodszor bajnok a Lakers

A Los Angeles Lakers 83–79-re legyőzte hazai pályán a Boston Celtics együttesét a nagydöntő hetedik meccsén, így megvédte bajnoki címét, és története során 16. alkalommal végzett az első helyen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

A finálé legjobbjának a 23 pontig jutó Kobe Bryantet választották. Az NBA két legnépszerűbb csapata közötti korábbi 11 finálé – az állás eddig 9–2 volt a Boston javára – négyszer torkollott hetedik meccsbe, és valamennyit a most a 18. bajnoki címére hajtó Celtics nyerte meg.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó