2010. június 17., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 87-88. (950-951.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Medicina
Vitamin
Évgyűrűk
Mozaik
Sport
Innovációk a természetből

Egy-egy technikai találmány gyakran hosszú évek fáradságos munkájának eredménye, ám gyakran a véletlen műve. Őseink már nagyon régen arra is rájöttek, hogy a természetben megfigyelt mechanizmusokat miként hasznosíthatná, építhetné be mindennapi életébe. A folyamat persze nem volt zökkenőmentes, amit a görög mitológia hőse, Ikarosz balul sikerült repülésének története is alátámaszt.

Azt egyetlen szakember sem tagadja, hogy a természetben már létező minták felhasználása nélkül számos praktikus találmány csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem jött volna létre. A bionika tudománya napjainkban is tovább kutatja a természet alkotásainak lehetséges felhasználási területeit, és egyre fantasztikusabb eredményeket ér el, és annyira felgyorsult, hogy új nevet kellett neki adni. A régit ugyanis mind inkább kisajátítja az orvostudomány, ahol a szervek vagy testrészek mechanikus változattal való cseréjét jelölik vele. Így manapság már inkább biomimetikának nevezik a területet, amely a biológiát és a mérnöki tudományt hivatott egyesíteni. Fő célja, hogy az élőlények felépítését és mechanizmusait gyakorlati szinten alkalmazzák különféle mesterséges anyagokban és gépekben, lemásolva az evolúció által évmilliókon át tökéletesített természetes szervezeteket.

Ez a tudományág a második világháborút követően alakult ki az Egyesült Államokban, s magát a bionika szót 1958-ban az ország légierejének őrnagya, Jack E. Steel alkotta meg a biológia és a technika szavak angol megfelelőinek összekapcsolásával.

A bionika segítségével alkotott első terméket mégis már közel száz évvel korábban szabadalmaztatták Norvégiában, méghozzá a jegesmedvék bundája alapján. Ez ugyanis két rétegből áll: a hosszú, dúrva szálú, olajjal átitatott felső szőrzet még úszás közben is szárazon tartja az alsó réteg piheszálait. A csőszerű pikkelyszálakban, valamint a közöttük megrekedt levegő pedig egyrészt kiválóan szigetel, másrészt úszás közben a víz felszínén tartja az állatot. Ezek a szigetelőrétegek olyan jól működnek, hogy infravörös kamerával készített felvételeken szinte csak a leheletük látszik. Egy norvég hajóskapitány, Helly Juell Hansen északi-tengeri halászhajójának legénységét ennek a bundázatnak a mintájára olajjal átitatott vászonruhába öltöztetve próbálta megvédeni az esőtől, széltől és tengervíztől. Találmányát szabadalmaztatta, majd 1877-ben céget alapított, és megkezdte a vízhatlan tengerészruhák gyártását. Termékei már a következő évben, az 1878-as párizsi világkiállításon nagydíjat kaptak, a cég pedig azóta folyamatos fejlesztései és új termékei révén világmárkává nőtte ki magát a sportruházat területén.

A sportolók különben is sokat köszönhetnek az állatvilágnak. Az emberi bőr például kevéssé alkalmazkodott az úszáshoz. A szőrszálak pedig csak még jobban rontják az úszóteljesítményt, ezért a Speedo sportszergyártó cég mérnökei olyan, az egész testet beborító úszódresszeket kezdtek tervezni, amelyeket parányi, V alakú csatornák borítanak, így a ruha felszíne nagyon hasonló a cápák pikkelyes bőréhez. Az állat bőrét ugyanis apró, úgynevezett placoid pikkelyek borítják, amelyek tökéletes vízáramlást tesznek lehetővé.

A ruhaipar persze a cápáknál jóval kisebb állatokra is figyel, például a pókokra, melyek hálói a világ legerősebb természetes anyagai. Ötször akkora súlyt képes megtartani, mint a hasonló vastagságú acélszál, háromszor ellenállóbb, mint a világ legerősebb fonalának tartott Kevlar, melyből a golyóálló mellények is készülnek. A kutatók mindent megtesznek, hogy megfejtsék a kémiai és fizikai szerkezetét, és elkezdhessék az ipari gyártását.

A textiliparban, az autógyártásban és az építőiparban is alkalmazzák a két német tudós, Wilhelm Berthlott és Cristoph Neinhuis által az 1990-es években felfedezett, lótuszeffektuson alapuló szennytaszító-réteget. A növény levele érdekes módon mindig tiszta marad, annak ellenére, hogy a virág kifejezetten a nedves, sáros helyeket kedveli. Leveleit apró viaszkristályok borítják, amelyek víztaszítóak, ezért a vízcseppek leperegnek róluk. Ennek mintájára a kutatók olyan felületeket hoznak létre, amelyekről a szennyeződés vízzel lemosható. Sőt, már dezodor formájában is kapható az anyag, amely szinte bármilyen felületre permetezve vízállóvá varázsolja azt.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó