2010. június 17., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 87-88. (950-951.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Medicina
Vitamin
Évgyűrűk
Mozaik
Sport
Színházi találkozó Kisvárdán

Június 18–26-a között rendezik meg Kisvárda kulturális életének leginkább meghatározó rendezvényét, a magyar színházak fesztiválját. A magyarországi és határon túli társulatok előadásai mellett számos más szórakoztató program várja a vendégeket.

Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója a Magyar Nemzetnek nyilatkozva kifejtette: idén immár 22. alkalommal rendezik meg a fesztivált, amely Pribula László, a művelődési ház egykori igazgatója elképzelése alapján született. Az 1980-as években úgy gondolták, jó lenne, ha a városban, a hármas határ ölelésében egy találkozót hoznának létre, amelyre határon túli színházakat hívnának meg. Tárgyaltak Kassa, Beregszász, Nagyvárad színházi igazgatóival, és a Külügyminisztérium segítségével összehozták a fesztivált Kisvárda XV. századi várában. Most 25 színtársulat 37 produkcióval képviselteti magát – mondta el az igazgató.

Az idén Szűcs Katalin Ágnes kritikus válogatta össze a darabokat. Két programot szerveztek, az egyik egy szakmai, amelyet zsűri fog elbírálni, és egy bemutató jellegűt, mely a várszínházban zajlik majd, és a könnyedebb műfaj kedvelőit vonzhatja, hiszen zenés darabok, vígjátékok ejtik ámulatba a nézőket.

A június 18-án kezdődő fesztivált Az ember tragédiája nyitja meg az Újvidéki Magyar Színház társulatának előadásában, a program szerint ezt követően a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház lép a közönség elé.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó