2010. június 12., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 85. (948.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Árny-oldal
Sport
Egyéjszakás kaland

Ha most elárulom az olvasónak, hogy ennek a történetemnek a hőse én vagyok, a cím alapján azt gondolhatja, intim dolgokat fog megtudni rólam. Hogy ez így lesz vagy sem, majd elválik.

1946-ban az ungvári járási pártbizottság a Kárpáti Igaz Szótól egy fiatal munkatársat kért, aki majd a pártbizottság meghatalmazottjaként a községszerte folyó terménybeszolgáltatást fogja politikailag biztosítani. Akkor még magángazdaságok voltak, és a frissen kicsépelt gabona tetemes részét kötelesek voltak nyomban beszállítani Ungvárra, az állami gyűjtőhelyre. Hogy mit jelentett ez a "politikai biztosítás"? Semmit. A parasztok tisztában voltak vele, milyen büntetést vonna maga után a legkisebb mulasztás is, s pontosan teljesítettek. A "politikai biztosítás"? Csak még egy szalag a szokott álcselekvések májusfáján.

Nos, Fejér Herman, lapunk vezetője engem, a huszonegy éves pártonkívüli olvasószerkesztőt javasolt. (A jövő emberének tekintett, mindenképpen igyekezett politikai tapasztalatokhoz juttatni.) Mikor jelentkeztem Hodáknál, a pártbizottság mezőgazdasági titkáránál, ő sem érdeklődött: párttag vagyok-e, simán kiállította a sarlós-kalapácsos igazolványt. A faluban – Kisszelmencen – ez azután nagy tekintélyt biztosított nekem. Valami fiatal magas állású funkcionáriusnak nézhettek. A tanácselnök minden kérdésben tanácskozott velem. Én meg bölcsen jóváhagytam az intézkedéseit.

De ez még csak a történet eleje.

Megbízásomnak volt ugyanis egy kellemes része.

A megállapodás szerint mindig annál a háznál étkeztem, ahol épp cséplőgép üzemelt (hivatalom szerint ezt is éberen kellett figyelnem), itt adtak éjjeli szállást is. A különben sovány koszton élő városi újságíró jót lakmározott az ízletes falusi ételekből. Ugyanannak a gazdának a vendége volt az egy-két napra kiszálló cséplőellenőr is, ő a mérés pontosságára vetett árgus tekintetet.

Hanem az egyik napon ki libbent oda cséplőellenőrként? Egy magamkorú leányzó. Nem szép tőlem, hogy a nevét nem jegyeztem meg, pedig ő lett a történet másik főszereplője.

Nos, a háziak megmutatták kettőnk közös éjjeli szállását. Hmm! Ugyanabban a szobában két ágy! Az otthoniak nyilvánvalóan fütyültek erre a helyzetre. Nem az ő vendégeik vagyunk, nyakukra hozott idegenek, ezt is köszönjük meg! Nem is tiltakozunk. És... az arcunkon sem látszott semmi meglepetés.

Hogy ő miért tért könynyen napirendre efölött, annak több oka lehetett. Talán volt már valami tapasztalata, ettől az éjszakától is várt valamit. Talán úgy látta, hogy a nyápic, szelíd képű zsurnaliszta nem rejt számára semmi veszélyt. Talán úgy vélekedett, hogy meg tudja magát védeni az esetleges támadástól.

Hogy engem miért nem izgatott különösebben ez a helyzet? Mert szigorú vallási nevelésem amúgy sem tette volna lehetővé számomra az efféle próbálkozást.

Lámpaoltás. Vetkőzés. Pár szó váltása. Jó éjszakát!

Nyomban elaludt. Mintha az öcsém szuszogott volna a szomszédos ágyban.

Korán keltem, hogy ne zavarjam az öltözködését.

A reggelinél találkoztunk. Fürkésztem az arcát: nincs rajta neheztelés? De azon semmi sem látszott.

A reggelire felszolgált finom pirított szalonnára koncentrált.

Balla László

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó