2010. június 12., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 85. (948.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Árny-oldal
Sport
Beregszászi ászok
"...a világ leggazdagabb emberének érzem magam"

Fennállása tizedik évfordulóját méltatta a beregszászi Atasz táncstúdió. Szvitlana Kononenko vezetésével számtalan fellépést, elismerést tudhat maga mögött.

– Sok szülő szeretné, ha gyermeke a nyomdokaiba lépne. Én koreográfusnak tanultam, tudatosan bele akartam nevelni a lányomba is a tánc szeretetét. Az egész 1998-ban kezdődött, amikor Aljona mini-szépségversenyen indult, ehhez viszont szólószámra volt szüksége – mondja Szvitlana Kononenko. – A nyolcéves lányom orosz táncot adott elő, és a dobogó harmadik fokára állhatott. Láttam benne a tehetséget, így komolyabban kezdtem vele foglalkozni. Rá egy évre Hrabák Tamás személyében már párja is volt, akivel minden egyes szereplésükkor nagy sikert arattak. A szomszéd kislány Aljona sikereit látva kérte, hogy táncolhasson ő is, én pedig nem mondtam nemet.

– Honnan származik a név?

– 2000-ben meghirdettek egy versenyt, amelyen a három kis tanítványom részt szeretett volna venni. Csakhogy a regisztrálásnál meg kellett nevezni a csoport nevét. Tomi mindig is talpraesett gyerek volt, ezért nem is csodálkoztunk azon, hogy ő találta ki a legfrappánsabb nevet. Azt mondta, az Á legyen az Aljona rövidítése, a T a Tamásé, és mivel táncban ők az ászok, tegyük hozzá az "ászt", így lett a nevünk Atasz. Akkoriban a Beregszászi Művelődési Házban dolgoztam, és Babics Zsuzsa igazgató mondta, nyissak már egy tánccsoportot, hiszen annyian igényelnék. Azt válaszoltam: ha első körben legalább nyolcan összejönnek, akkor egye fene, belevágok. Így aztán tíz gyerekkel 2000 nyarán megalapítottuk az Atasz tánccsoportot, s ma már az öt korcsoportban 130-an vannak. A legkisebb három és fél éves, a legidősebb pedig huszonkettő. A szülinapi bulinkra mindenki eljött, és bevallom, látva őket, örömkönnyek csillogtak a szememben.

– Melyek a legemlékezetesebb fellépések?

– A frissebbekkel kezdeném. Tavaly a középső csoporttal vettünk részt az Odesszában megrendezett nemzetközi táncversenyen, amit meg is nyertünk. A péterfalvi KKKTF-en pedig kezdettől jelen vagyunk. Ott is nagyon jól érzik magukat a gyerekek, hiszen amellett, hogy fellépnek, kikapcsolódnak, játszanak, szórakoznak, tulajdonképpen letudják a nyaralást. 2008-ban Nyíregyházán voltunk gyümölcsfesztiválon. Természetesen az azelőtti fellépések is szépek, de ahogy észrevettem, a tanítványaim között erről a háromról folyik a diskurzus.

– Csodálom a fellépő ruháikat.

– Amelyekről senki nem hiszi el, hogy szinte szponzorok nélkül készülnek. Az anyagokat a 25 hrivnyás részvételi díjból veszem, s mi magunk varrjuk meg. Igaz, a polgármesteri hivatal segít, ám annyit ők sem tudnak adni, amennyire szükségünk lenne. A legújabb koreográfiához, a hucul tánchoz szükséges fellépőruhát én varrtam, a kis papucskákat pedig a férjem készítette. Mára ötven féle tánc – népi, népi modern, sportos, hip-hop, break stb. – szerepel a repertoárunkban. Mindegyikhez más ruha dukál, ezért a kicsik megöröklik a nagyokét.

– Úgy tudom, Aljona lassan átveszi a stafétát.

– Igen, és ennél szebb ajándék nekem nem is kell. Miután befejezte ungvári koreográfiai tanulmányait, felvételt nyert a Kijevi Nemzetközi Művészeti Egyetemre. Mivel levelező tagozatos, a tanulás mellett a gyerekekkel is tud foglalkozni. Már több saját koreográfiát készített. A legkisebbekkel szeret dolgozni, azt mondja, velük könnyű, a kicsik pedig nagyon szeretik.

– Milyen célokat tűzött ki az elkövetkezendő évtizedre?

– Per pillanat a jövő heti záhonyi fellépésünkre készülünk. Hogy aztán mi lesz, nem tudom, de egy biztos: amíg bírom, addig tanítom a táncot. Azt szeretném, ha nemcsak a beregvidékiek, a kárpátaljaiak ismernék a nevünket, hanem a távolabb élők is. Be szeretnénk bizonyítani, hogy egy kisvárosban is vannak nagyon tehetséges gyerekek. Nekem nem kell nagyobb öröm, mint amikor a tanítványaimat a színpadon látom, azt, hogy sugárzik belőlük a boldogság. Ilyenkor a világ leggazdagabb emberének érzem magam.

Hegedűs Csilla

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó