2010. június 8., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 82. (945.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Házunk tája
Mozaik
Sport
Hízókba táplált optimizmus
Milliók nélküli szerencsejáték a gazdálkodás

Az ország függetlenségének kikiáltásakor, a kolhozrendszer megszűntével számos földművelő szívéről nagy kő esett le. Maguk mögött hagyva a negyvenöt éves "rabiga" béklyóit, rózsaszínű álmokat szőve arról ábrándoztak, hogy elérkezett a nagy lehetőségek korszaka, visszakapott parcelláikon ismét azt termeszthetnek, amit szeretnének, újra a maguk urai lesznek, ez már a Kánaán!

Ennek immáron lassan húsz esztendeje...

Aztán valahogy mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt akkor sokan elképzelték, tervezték. Egyre több nehézséggel találkoztak. Ennek láttán számosan rövid idő múltán letették a "fegyvert".

Ám ellenpélda is akad, bár ritka, mint a fehér holló. Egy ilyen emberrel társalogva a változtatás indítékai felől érdeklődtünk.

– Tavaly vágtam bele a gazdálkodásba – kezdi beszélgetésünket a beregszászi járási Zápszonyban élő Tóth Miklós. – Asztalos vagyok, van egy szépen felszerelt műhelyem. Amikor kitanultam a mesterséget, úgy gondoltam, jó szakma, megélhetek belőle, s a családom sem szenved majd semmiben hiányt. Csalódnom kellett, mert egyre kevesebb és kevesebb lett a megrendelés, nincs az embereknek pénzük, nem kell a faluban az asztalosmunka. Sokat törtem a fejem és egyre inkább érett bennem az elhatározás, mindenképpen váltanom kell. Mehettem volna külföldre dolgozni, de úgy gondoltam, inkább itthon maradok, gazdálkodni fogok, mások is ezt teszik, nekem miért ne sikerülhetne?

– Mit mutat egy év tapasztalata?

– Őszinte legyek? Búzát meg árpát vetettem és negyven mázsás termésre számítottam. Lett belőle a fele. No, jó, némelyik hektáron huszonkettő, maximum huszonöt. Négy mázsa műtrágya kellett volna mindegyikre, de annyi pénzem nem volt, nem jutott csak kettő. Lehet, hogy emiatt, ezt még nem tudom, de nem is bánom, mert még ennyit sem tudtam eladni. Nem volt ára, bagóért pedig nem akartam odaadni. De most már nem is akarom, hízókat nevelek.

– Átállt állattenyésztésre?

– Is-is. A földet is művelem, ha nem is csinálok belőle pénzt, legalább lesz mit enniük a malacoknak. Az az igazság, hogy jobb minőségű vetőmag kellene, de nincs rá pénzem, így a magamét használom. Ha egyszer szerencsém lesz, és bő termést takarítok be, az majd kihúz a csávából. Az ősziek most elég szépen mutatkoznak, de gyenge a föld, több műtrágya kellene rá, esős volt az időjárás, állt rajtuk a víz. Késésben vagyok, ám mégis reménykedem, talán a folytatás jobb lesz.

– Pénz lesz belőle vagy hús?

– Ez itt a nagy kérdés! A választ csak ősszel tudom megadni. Belevágtam a disznónevelésbe, de nem mernék rá mérget ven- ni, hogy jövedelmezőbb lesz, mert kiszámíthatatlan. Most például drágult a takarmány, viszont valami számomra érthetetlen okból a hús ára csökkent. Két hónappal ezelőtt még tizennyolc-húsz hrivnyáért vitték élősúlyban kilóját, most alig adnak érte tizenötöt, ráadásul nem is nagyon viszik. Egy olyan hinta-palinta ez, amelyet lehetetlenség megmagyarázni és előre látni.

– Ha jobb lett a termény ára, miért nem azt értékesíti?

– Most már nem tehetem. Mit adok a disznóknak, ha eladom az eledelüket? Egyszerűen nincs választási lehetőségem, ha törik, ha szakad, fel kell nevelnem őket. Aztán majd megszámolom, nyertem vagy veszítettem? Az egyik ismerősöm azt mondta, tavaly megszámolta, mennyi pénzt tett bele és mennyit kapott vissza. Az eredmény: másfélszer annyit fektetett be, mint amennyit kivett. Nem vagyok elkeseredve, csinálom, mert meg vagyok győződve arról, hogy a munkámnak valahol meg kell térülnie. Ha nem bíznék ebben, azonnal abbahagynám. Azt hiszem, mindenképpen rááldozok még néhány évet, hogy legyen mit összevetnem és levonhassam a konzekvenciát.

– Mekkora állománnyal bajlódik?

– Harmincat nevelek. A súlyuk jelenleg ötven és száz kilogramm között mozog. Pont a legjobb értékesítés szempontjából, de kiszolgáltatott helyzetben vagyok, mert a húsfelvásárlók a szerződésről hallani sem akarnak, nincsenek kötött árak, úgy csűrik-csavarják, ahogy nekik tetszik. Ha viszont tovább nevelem őket, egyrészt felzabálják a hasznot, másrészt romlik a hús minősége, harmadrészt több lesz rajtuk a szalonna, tehát végeredményben még kevesebbet kapok értük. Olyan ördögi kör ez, amiből nagyon nehéz kitörni.

Nigriny Szabolcs

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó