2010. június 8., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 82. (945.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Házunk tája
Mozaik
Sport
Szélrózsa
Markó az MKP mellett

A Felvidéken segítette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Magyar Koalíció Pártjának MKP) parlamenti választási kampányát. Markó Béla az RMDSZ, és Csáky Pál, az MKP elnöke a magyar kisebbség helyzetéről és a kettős állampolgárságról is tárgyalt.

A szlovákiai választás tétjéről szólva Markó Béla azt mondta: egyértelmű, hogy egészen más helyzetbe kerül egy ország kisebbsége, ha közvetlenül is részt tud venni az ország irányításában.

– Akkor, amikor egy magyar párt ott van a döntéshozatalban és befolyással tud lenni a kormányzásra, ez azt jelenti, hogy a két nép, a két közösség közti viszony normalizálódik. És javul – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Míg a szlovák kormány ellentörvénnyel reagált a Budapest döntésére a kettős állampolgárságról, addig Bukarest ellenvetés nélkül vette tudomásul az új jogszabályt.

– Ez lényegében egy példaadás is. Szerbia után Románia is példát ad Szlovákiának az ügyben, hogy hogyan lehet és hogyan kell integrálni politikailag is a kisebbségeket illetőleg a kisebbségi szervezeteket – jelentette ki Csáky Pál.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó