2010. június 8., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 82. (945.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Házunk tája
Mozaik
Sport
Száz nap a határozott reformlépések jegyében
A Janukovics-csapat szerint a neheze még hátra van

Szerte a világban bevett szokás, hogy a hatalomba kerülés századik napja után elkészítik az eltelt időszak mérlegét, s megpróbálnak következtetéseket levonni a jövőt illetően. Megtörtént ez Viktor Janukovics esetében is. A Podrobnosztyi elemzésében az államfő és mértékadó politikusok véleményét, kijelentéseit gyűjtötte össze.

Viktor Janukovics mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy ő és a kormány mélyreható reformokat ígért, s ezek megvalósításától semmi és senki nem tántoríthatja el. A legfontosabbak: a gazdaság modernizációja, a kiegyensúlyozott kül- és belpolitika, a szociális védőháló erősítése, munkahelyteremtés, az egészségügy, az oktatás megújítása.

A száz nap nem a felkészülés jegyében zajlott, a hatalomváltás első percétől a dinamikus munka a jellemző. E tevékenység fő állomásai: a Brüsszelben, Washingtonban és Moszkvában tett látogatások, a hadászatilag alkalmazható dúsított uránról való lemondás (ezt a bejelentést egyébként világszerte nagy elismeréssel és megelégedéssel fogadták), az orosz gáz árának mérséklése. A parlament elé került az igazságszolgáltatás megreformálását célzó törvénytervezet, valamint a bel- és külpolitika legfontosabb irányvonalát rögzítő dokumentum.

Janukovics azt is fontos eredménynek tekinti, hogy sikerült megteremteni az elnök, koalíció, kormány, önkormányzatok alkotta működőképes rendszert.

Az elnök ugyancsak ambiciózus tervei közt szerepel, hogy Ukrajnát elvezeti a húsz iparilag legfejlettebb állam alkotta "felső házba", s 2022-ben téli olimpiát rendezne.

Az elnök és környezete meghatározó jelentőseget tulajdonít annak a törvénytervezetnek, mely a kül- és belpolitika alapjait rögzíti. A dokumentum olyan kiemelkedő fontosságú kérdésekben ad irányvonalat, mint a NATO-hoz való viszony, a nyelvpolitika, a helyi önkormányzatok működése.

A tényt, hogy az elnök és az ország ugyancsak eseménydús periódust tudhat maga mögött, még Viktor Janukovics ellenlábasai is elismerik, igaz, a kritikával sem fukarkodnak.

Julija Timosenko például a hatalmi struktúrák túlzott összekapcsolását kifogásolja. A BJUT vezetője ebben nem a jobb együttműködés lehetőségét, hanem a hatalom egészségtelen koncentrálását látja.

Vjacseszlav Kirilenko a fekete-tengeri orosz flotta Ukrajna területén maradásának meghosszabbítását kifogásolja. A Mi Ukrajnánk–Népi Önvédelem parlamenti frakciójának tagja szerint ez a szerződés sérti az ország szuverenitását.

Volodimir Ogrizko a külpolitika bizonytalan voltára utalt. Az ex-külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy Ukrajna üres térbe került, s a tömbön kívüliség nem kedvez az ország nemzetközi megítélésének. Szerinte csak egy megoldás létezik: mielőbb csatlakozni kell a NATO-hoz. Leonyid Kucsma volt államfő szerint Ukrajna ugyan együttműködhet a katonai szövetséggel, ám a csatlakozás nem érdeke az országnak.

KISZó-összeállítás

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó