2010. június 8., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 82. (945.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Házunk tája
Mozaik
Sport
Az Élet Menete Munkácson

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyében mintegy két éve működik a Majnek Antal megyéspüspök kezdeményezésére létrehozott életvédő mozgalom.

Az első aktivisták – magyarok és ukránok – eleinte közös imádságra gyűltek össze, hamarosan különféle tevékenységekbe kezdtek: előadásokat tartanak iskolákban és más közösségekben, szórólapokat nyomtatnak, óriásplakátokon hirdetik az élet méltóságát és a magzat emberi mivoltát; telefonvonalat működtetnek válságba került anyák számára, és lelkigyakorlatokat szerveznek abortuszon átesett nők részére. Bár a hívek között már sokat javult a helyzet, még mindig nagy a tudatlanság a magzat emberi mivoltával és az abortusszal kapcsolatban, ezért nagy szükség van az ismeretterjesztésre.

A mozgalom első nagyszabású akciójára június 1-jén került sor, amikor is megtartották az Élet Menetét. Ezzel is az élet védelmére szerettek volna buzdítani, rávilágítani az abortusz kegyetlenségére. A megmozdulásban minden keresztény felekezet püspöke, papjai és hívei is részt vettek. A demonstráció kezdetén minden felekezet a saját templomaiban tartottak imádságot a meg nem született gyermekekért, majd a városháza előtt találkoztak, és együtt indultak a nőgyógyászati klinika elé. A menethez csatlakozott Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere is, akinek a szervezők átadták egy tízhetes magzat műanyagból készült pontos mását.

A mintegy háromszáz résztvevő mécsesekkel, léggömbökkel, magyar és ukrán nyelvű transzparensekkel, valamint magzatokról készült fényképekkel haladt végig a városon. A közben eleredő eső sem szegte kedvüket. A járókelők többnyire szívesen fogadták a prospektusokat, melyeket osztogattak. Közben ketten keresztneveket olvastak fel, minden név után megszólalt a harang, amelyet a Magyarországról érkezett Alfa Szövetség tagjai szólaltattak meg. A kórház előtt az élet védelmében és az abortusz bűne ellen felszólaltak az egyházi vezetők, a város polgármestere, majd közösen elültették az "élet fáját". Végül éneklés és ima zárta a megmozdulást.

KISZó-információ

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó