2010. június 5., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 81. (944.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Árny-oldal
Sport
A tehetősek kiváltsága

Az idei nyáron a korábbiakhoz képest kevesebb belföldi látogatót várnak az ukrajnai turisztikai övezetekbe, melyek sorába, bármilyen fura, vidékünk máig nem nyert besorolást. A Krím, Kijev és a többi régió szakemberei a fizetőképes kereslet drasztikus visszaesése miatt aggódnak. A gazdasági válság következményeként a belföldi utazásokat szervező irodák, a komfortos vendéglátó helyek jelentős áremeléseket eszközöltek, ami szintén riasztóan hat.

Pedig nem is oly rég már kezdtek optimizmussal tekinteni a belföldi turizmusra. Évről évre több ukrán állampolgár döntött úgy, hogy a drága külföldi utak helyett az országon belül keresi fel a turisztikai látványosságokat. Igaz, mondják a szakemberek, nálunk még meglehetősen szegényes infrastruktúra várja a nyaralni vágyókat. Ezzel, valamint a minőségi kiszolgálás hiányával, na és a növekvő árakkal aligha lehet megnyerni az egyre vékonyodó rétegű középosztálybelieket. A hazai utakat ugyanis elsősorban ők választják, vagy inkább csak választanák.

Az Ukrán Turisztikai és Üdültetési Állami Szolgálat felmérése szerint a múlt nyáron közel egymillió ukrán állampolgár voksolt a belföldi nyaralás mellett. Ez a szám bő tíz százalékkal marad alatta a 2008-as adatnak. Ugyanakkor vannak szakemberek, mint például Oleg Szavran, az Ukrajnai Üzleti Turizmus Egyesület alelnöke, vagy Andrij Najdeka, a Duna Tour utazási iroda igazgatója, akik szerint erősen téves a hivatalos adat. Valójában többszörösét teszi ki a belföldi üdülést választók száma.

A Duna Tour forgalma például a múlt nyáron duplája volt az előző évinek, s az igazgató szerint az idén még nagyobb lesz. Ugyanakkor megjegyzi, hogy a valós és a hivatalos adatok között csak látszólagos az ellentmondás, ami a pontatlan és felületes adatrögzítésből adódik. Nem veszik figyelembe például azokat a tízezreket, akik saját gépkocsin vágnak neki az útnak és a zsúfolt turistaszállók helyett inkább a falusi zöldturizmus kínálta csendes pihenést választják.

Olekszandr Marcsenko, a megyei turisztikai és üdültetési főosztály vezetője megjegyezte, az országban nincs az utazási irodák, magáncégek, vendégfogadók forgalmát nyilvántartó egységes rendszer. A fejletlen információs szisztéma miatt állt elő például az a helyzet, hogy a hivatalos adatok szerint a múlt évben 390 ezer, az előző évinél közel százezerrel kevesebb ukrán állampolgár kereste fel vidékünket. A kárpátaljai szakember szerint valójában háromszor-négyszer többen látogatják Kárpátalját.

A belföldi utakat szervező irodák tapasztalatai szerint azok a középosztálybeliek, akik korábban Egyiptomban, Horvátországban vagy Törökországban nyaraltak, az idén zömmel otthon maradnak, illetve egy részük ráfanyalodik a külhoni árakkal vetekedő Krímre, vagy valamelyik lakhelyéhez közeli turistatelepre. Illetve olcsóbb mivolta miatt egyre többen döntenek a vadkempingezés mellett.

A komolyabb, színvonalas hazai üdülés pedig egyre inkább a tehetős felső réteg kiváltsága. A már említett Oleg Szavran szerint a belföldi utazási irodák mintegy 300 millió hrivnyás forgalommal számolnak és egyáltalán nem lehet nagy tömegek mozgásáról beszélni. Szerhij Pidmohilnij, a Terra Incognita utazási iroda vezetője szerint az ukrán turisták közel nyolcvan százaléka Kijev, Odessza, Doneck, Dnyipropetrovszk és Harkiv lakosai közül kerül ki. A többi régióban élőket elriasztják az utazás költségei és a szolgáltatások harapós árai. A legolcsóbb kategóriában is egy napi üdülés költsége személyenként 350 hrivnyánál kezdődik, de az 500 hrivnya közelebb áll a valósághoz. Ezt egy átlagos család értelemszerűen nem engedheti meg magának. A költségeket a szakemberek, a múlt évi árakon számították ki, az idei átlagár mintegy húsz százalékkal magasabb.

A szakemberek szerint az országban kevés a kiépült, nagy turisztikai központ, melyek között Kijev, Lemberg, Odessza, Csernyihiv, Kamenec-Podolszk, Umany és a Krím szerepel. Ezek a szovjet érában több mint 4000 programot, túrát kínáltak. Ma a választék az 1500-at sem éri el. Még rosszabb a helyzet az olcsó, de elfogadható komfortfokozatú szálláshelyek terén. Mert hiába van rengeteg látnivaló, ha a turista nem talál a zsebének megfelelő éttermet, szállodát.

Balogh Csaba

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó