2010. június 3., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 79-80. (942-943.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Medicina
Évgyűrűk
Mozaik
Vitamin
Sport
Ha esik az eső, víz alá kerül, ha nem, kiszárad

Idén az "aranyat" érő májusi esők inkább sújtották vidékünk mezőgazdászait, mintsem áldást hoztak volna rájuk. Nincs ez másként a munkácsi járási Dercenben sem.

– Igaz, hogy a kolhozunk, ahol közel négy évtizedet dolgoztam, csak 1999-ben esett szét – emlékezik Kostura Ilona –, de a farmerszövetségünk már 1993-ban megalakult, talán mondanom sem kell, mekkora lelkesedéssel fogadtuk a lehetőséget. Mindnyájan arról álmodoztunk, hogy végre ismét a saját magunk urai lehetünk.

– A rózsaszínű álmok mégsem váltak valóra.

– Kezdetben minden szépen alakult. Kaptunk állami támogatást a vetéshez, és az értékesítéssel sem volt gond, mert szerződéses alapon a kolhoz a szemesektől kezdve a zöldségféléken keresztül mindent felvásárolt. Sőt, többet kaptunk értük, mintha a piacon árultuk volna. A vetőmag, a műtrágya, a gyomirtó és a gázolaj is olcsó volt, mindössze arra kellett ügyelnünk, hogy a minőséget fokozatosan javítsuk. Két-három évig nagyszerűen működött a dolog.

– Utána mi történt?

– Lehetőségeink egyre inkább beszűkültek, a vetőmag és a hozzávaló szerek egyre drágábbak lettek, a termény ára csökkent, s az értékesítés sem volt biztosított. Gépeket sem tudtunk önerőből vásárolni, megszűnt a lízingelés, banki kölcsönhöz folyamodni pedig kész öngyilkosság volt, legalábbis, aki egy kicsit előre látott, az nem tette, és igaza lett, mert van, aki még ma is nyögi az adósságot.

– A farmerszövetség sem tudott hatékonyan közbelépni?

– Nem, mert a mintegy harminc farmergazdaság szinte mindegyike külön-külön működött, nem álltak össze és a már említett okok miatt egymás után morzsolódtak le. Mára jó, ha a fele megmaradt. A kolhoztól kapott, személyenkénti másfél hektár nem egy akkora terület, hogy önállóan ki lehetne hozni belőle a maximumot, ám ezt a többség nem ismerte fel.

– Ez viszont, ahogy a jelenlegi helyzet mutatja, visszaütött.

– Így van. A farmergazdaságok a mai viszonyok között külön-külön gyengéknek bizonyultak, nem tudták elérni sem azt, hogy a tagok olcsóbban kapják a vetőmagot és a hozzávalókat, értékesítési szerződéseket sem sikerült kötniük, mindenki úgy igyekezett talpon maradni, ahogy tudott. Azonban csak néhányuknak sikerült. Megpróbáltak nagyobb területeken gazdálkodni, földeket vettek bérbe, de amennyire én tudom, egyik történet sem volt egy nagy poén.

– Csak a drágaságon múlott, hogy így alakultak a dolgok?

– Elsősorban. Meg az örök átkon: az időjáráson. Nincs a világon még egy olyan szakma, amelynek eredményessége ennyire függne az időjárástól. Az idei év valami borzasztó! Környékünkön, a Fekete-mocsár közelében található földek a legtermékenyebbek, be is vetettek minden ott lévő parcellát a tulajdonosok és bérlők, most pedig az állandó esőzések miatt az egész terület víz alatt áll. De az sem járt jobban, aki nem vetette be, csak felszántotta, mert most parlagon hever, nem lehet rámenni a traktorral. A földdel csak egy baj van: ha nem esik az eső, kiszárad, ha túl sok esik, akkor víz alá kerül.

– Mit lehet ilyen esetben tenni?

– Lecsapolni. De az ember olyan teremtés, aki mindig bízik a természet jóindulatában, ám az gyakran "megvicceli", mint az idén is. A másik pedig a lustaság vagy nemtörődömség. A vízelvezető csatornákat évek óta nem tisztítja senki, mert arra számít, sohasem lesz szükség rájuk, inkább a szárazságtól tartanak, pedig, ugye, itt van most is. Annyira telített nedvességgel a föld, hogy elég egy-két napos eső, és minden vízben áll. Ha rizst termesztenénk, jó lenne, viszont búzának?

– A búzán és kukoricán kívül mi lesz a krumplival, a zöldségekkel: a paradicsommal, a paprikával és egyebekkel? Felszöknek az árak?

– Minden attól függ, mennyit tudnak megmenteni belőlük a gazdák. A piac nemcsak a minőséghez, a mennyiséghez is igazodik. Ha belerohad a vízbe a vetemény és kevés az értékesíthető gabona, zöldség, az árak felszöknek, de kérdem én: mit kap majd vissza az a gazda, akinek tönkre ment, vagy alig van termése? Inkább lenne jobb az idő és bőségesebb a kínálat, az alacsony árakat már csak elviselnénk valahogy, de legalább lenne mit enni és eladni.

Nigriny Szabolcs

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó