2010. június 3., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 79-80. (942-943.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Medicina
Évgyűrűk
Mozaik
Vitamin
Sport
Hír-Tár
Műtét helyett elektromágnes

A közelmúltig megyénkben minden vesekövet műtéti úton távolítottak el a szakemberek. Most azonban új korszak köszönt be egyik legfontosabb kiválasztó szervünk gyógyításában. A Munkácsi Járási Kórház egy olyan készülékkel gazdagodott, melyből mindössze három – kettő Kijevben – van országunkban. A litotripter elektromágneses hullámokat gerjeszt, melyek a szöveteken áthatolva szétporlasztják a köveket. A kavicsot ultrahang és röntgensugár segítségével mérik be, s a porlasztás menetét monitoron folyamatosan szemmel követik. Mint azt Dmitro Kovalcsuk, a megye fő urológusa a készülék bemutatása céljából összehívott konferencián elmondta, a beavatkozás 30–50 percig tart. Egyetlen megkötés, hogy a páciens súlya nem haladhatja meg a 130 kilogrammot, a kő mérete pedig a 30 millimétert. Eddig 746 beavatkozást végeztek 532 páciensnél. A legfiatalabb beteg nyolcéves volt. Az új módszer előnye, hogy a páciens azonnal elhagyhatja a kórházat, csupán a gyerekeket és az idős embereket tartják bent megfigyelés céljából egy-két napig – áll a megyei egészségügyi főosztály tájékoztatójában.

Elárverezték a műszergyárat

Új többségi tulajdonosa van a gáz- és kőolajipar, a turbina- és gépkocsigyártás számára diagnosztikai berendezéseket összeszerelő, 19,9 százalékban a brit Coch Invertments Limited és 14,3 százalékban a ciprusi DRGN Limited cég tulajdonában lévő Munkácsi Flextronics Rt.-nek. Az Üzleti Partnerek Zrt., amely túllicitálta a magyar Videoton Holding Zrt.-t és a Kijevi Kya Tect kft.-t, a kikiáltási árnál 16 százalékkal drágábban, 10,3 millió hrivnyáért vásárolta meg a Latorca-parti nagyvállalat 50+1 százalékos részvénycsomagját.

Értekezlet a gyerekekért

A gyermekkereskedelem áldozatainak megsegítéséről értekezett Ungváron a Veszta nőegylet, valamint a csernyivci Szucsasznik ifjúsági szervezet. A tréninget – mely a belügyminisztérium, valamint a nemzetközi migrációs szervezet közös projektje keretében zajlott – azzal a céllal tartották meg, hogy változtassanak az állami szervek képviselőinek hozzáállásán a gyermekkereskedelem problémáihoz, regionális szinten növeljék az áldozatok megsegítését, s összehangolják az érintetteket segítők munkáját.

Jogtalanul állnak

Az ügyészség vizsgálatából kiderült, hogy Kárpátalján 50 mobiltelefon átjátszó állomást engedély nélkül állítottak fel. Az általuk elfoglalt földterületek után nem fizetnek, és így jelentős összeggel károsítják a megye költségvetését. Gyakori az is, hogy az önkormányzatokkal, szervezetekkel, intézményekkel és magánszemélyekkel kötnek szerződést, nekik fizetnek. Mint azt Ilja Ilcsuk, a megyei ügyészség főosztályvezetője kifejtette, ezek a szerződések jogtalanok, és a hatályos földhasználatról szóló törvénnyel ellentétesek.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó