2010. június 3., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 79-80. (942-943.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Medicina
Évgyűrűk
Mozaik
Vitamin
Sport
Petőfi kardja: csak rozsda marja?

Ungvári olvasónk telefonon jelezte szerkesztőségünknek, hogy délelőtti sétája közben megrongálva találta Petőfi szobrát. Az ismeretlen elkövető megpróbálta levágni a költő kardjának egy darabját.

A helyszínen magunk is meggyőződtünk, hogy a kardon egy repedés található, de azt nem mechanikai ráhatás idézte elő, hanem a két darabból álló szoborrész illesztésénél anyagfáradtság okozta.

– Úgy négy hónappal ezelőtt az éjszakai órákban láttunk egy gyanús idegent ólálkodni a szobor körül – mondta el lapunknak a téren strázsáló Vaszil Danilo rendőrőrmester. – A kolléga üldözőbe vette, de a feltehetően fémtolvaj idegen elmenekült. Elképzelhető, hogy ő próbálta meg letörni a kardot.

Azóta négy hónap telt el, de a rendőrök nem tapasztaltak hasonló gyanús esetet, akik a múlt évben történt szoborgyalázást követően éjjel-nappali ügyeletben vigyázzák nagy költőnk emlékjelét. A vigyázók jelentésükben megírták a februári esetet, s regisztrálták, hogy a kardon repedés látszik, de sem akkor, sem azóta senki nem jelentett rongálást. Fura, hisz a szobor állapotát azoknak a KMKSZ-vezéreknek is látniuk kellett, akik a március 15-i ünnepi megemlékezést rendezték.

Az emlékműre egyébként gyakorta szórakozni vágyó fiatalok másznak fel, amihez éppen a kardot használják "lépcsőfoknak". Viczián Tamás, az Ungvári Főkonzulátus vezető konzulja szerint az lehet a megoldás, ha a szobrot egy másfél, kétméteres talapzatra helyeznék. Ehhez viszont szükség van a tervrajzra, anélkül ugyanis nehéz megállapítani, hogy az alapzat elbírna-e egy ekkora terhelést, vagy pedig újat kell önteni.

B. Cs. – T. V.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó