2010. május 29., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 77. (940.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Árny-oldal
Mozaik
Sport
Tomenko az együttműködés mellett

– Az ország egysége érdekében párbeszédre van szükség a kormánypárt és az ellenzék között, ideje közös nevezőre jutni az önkormányzati választások időpontját illetően is – kommentálta Viktor Janukovics, államfő kerekasztalra vonatkozó javaslatát ungvári sajtótájékoztatóján Mikola Tomenko, a parlament elnökhelyettese, a BJUT egyik vezéregyénisége.

Mikola Tomenko úgy véli, módosítani kell az alkotmányt. Javaslata szerint egy évvel meg kellene hosszabbítani– négyről öt évre – a helyi önkormányzatok mandátumának idejét. Így 2011 tavaszán lennének az önkormányzati választások. Amennyiben az elnök által javasolt időpontban, 2010 őszén megtörténnek a választások, az elkövetkező néhány évben több mint ezer helyen tartanak majd időközi választást. Támogatja a területi pártlistás szavazást és az önkormányzati képviselők számának csökkentését.

A parlament elnökének helyettese kitért az elmúlt években előterjesztett törvényjavaslataira. Kiemelte a nyilvános alkoholfogyasztást tiltó törvénytervezetet, mely nem olyan rég lépett hatályba. Ennek ellenére, hasonlóan a közterületen való dohányzáshoz, az emberek nem tartják be. Szerinte a bűnüldöző szervek feladata lenne ennek felügyelete.

Tomenko látogatásának fő célja a nevéhez köthető alapítvány és az Ukrán Állami Tévé- és Rádiótársaság közös gondozásában kiadott hangos ukrán népmesei gyűjtemény népszerűsítése volt. A Szluhanka című gyűjteményt, több mint 15 ezer példányt, ingyen eljuttatják minden óvodába és iskolába.

Sz. S.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó