2010. május 27., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 75-76. (938-939.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Medicina
Vitamin
Mozaik
Sport
Tizenegy eszenyi tarisznyás búcsúzik

Az eszenyi ovisok két csoportba járnak, összesen negyvenen. Mindennapi ellátásukról tizenegy felnőtt gondoskodik. A négy óvodapedagógus magyar nyelven neveli a kisgyermekeket, de a szülők finanszírozásával, különórák keretében az angol és az ukrán nyelvet is tanítják. A gyermekintézményt egy éve Engel-Kára Zsuzsanna vezeti.

– Gyereknaphoz közeledünk. Gondolom, önök is készülnek – érdeklődtünk az új vezetőnőtől.

– Természetesen. Mivel a református egyház épületében működünk, az ünnepségeket a templomban szoktuk lebonyolítani. Anyák napján is ott szerepeltünk, és ez most is így lesz. Már nagyon várják a kicsik, hiszen ilyenkor meglepetést is tartogatunk számukra – árulta el Zsuzsanna.

Néhány éve az óvodákban is szokássá vált a ballagás. Az iskolába készülő gyerekeket kisebb ünnepséggel búcsúztatják el, s ugyanúgy tarisznyával ballagnak, mint tíz évvel idősebb iskolatársaik.

– Június végén tartjuk ballagási ünnepségünket, mely istentisztelettel ér véget. Az idén tizenegy gyermek hagyja el intézményünket, és ugyanennyit veszünk majd fel. Ámbár többen is szívesen beíratnák csemetéjüket. Rengeteg kérvényünk van, ezért mindig probléma, kit vegyünk fel. Így aztán a kérelem beadásának sorrendje dönt.

– Azt mondják, a mostani gyerekek pajkosabbak, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt.

– Ez változó. Vannak közöttük élénkebbek. Ha azt mondanám, hogy szófogadóak, hazudnék, hiszen sokkal jobban "elengedik" magukat, mint mi, amikor ilyen korúak voltunk. De ez nem baj. Egyszerűen tudni kell bánni velük – állítja beszélgetőpartnerem.

Zsuzsanna elmondta, fő finanszírozójuk az önkormányzat, de sokat segít a református egyház is. Szponzoruknak tudhatják az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget és a KAMOT Jótékonysági Alapítványt is. Az óvoda kis növendékei nemrégiben részt vettek a KAMOT által szervezett óvodások találkozóján, ahol az első helyen végeztek. Az alapítvány egy akkora játékhajóval lepte meg őket, amelyben az összes gyerek elfér.

Hegedűs Csilla

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó