2010. május 22., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 74. (937.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Árny-oldal
Sport
Egy elkeseredett ember sétája

Tilda megfogadta, amit Ákos a levelében tanácsolt: a napjait megkeserítő állandó rosszkedvet, kétségbeesést talán eloszlatná egy-egy délutáni séta valami csendes, félreeső helyen. Hát ki a városból! Igen ám, de míg kiér a rá nyomasztóan ható emeletes házak közül, egy sort villamosozni kell. Erre nem futja az idejéből. Hanem: nem is olyan messze van egy temető. Ez majdnem olyan, mint a szabad természet, és maga is rég vágyott valahová ki, a zöldbe. Hát a sírkert felé irányította a lépteit. És amíg arrafelé tartott, azon töprengett, hogy ő bizony nem sejtette, mi vár rá a másik országban.

A szlovákiai rokonok levélben többször is biztatták őket, ragadják meg azt az áttelepülési (optálási) lehetőséget, amelyet a Kárpátalja elcsatolásáról kötött szovjet–csehszlovák államközi szerződés biztosít egy bizonyos határnapig. Mit is keresnének a Szovjetunióban? Tilda apját, a hajdan biztos keresetű nyomdászt elhurcolták, ott pusztult el a gyűjtőtáborban, a család egzisztencia nélkül maradt, alig tengették az életüket; az anyja tudott egy kicsit varrni – egy kicsit! –, ezzel nagy keservesen megkeresett valamicske pénzt, szinte filléreket. Tilda iskoláját, a lánygimnáziumot bezárták (magyarul sehol sem lehetett tovább tanulni), hát ő meg az ócskapiacon árulta háztartásuk így-úgy nélkülözhető darabjait, amíg még volt mit. Helyzetük jobbra fordulásához sincs sok remény. Hát jöjjenek! – írták a rokonok. Abban az országban sokkal jobb a gazdasági helyzet, könnyebben boldogulnak, és amíg megélhetési lehetőséget biztosítanak maguknak, addig majd ők gondoskodnak róluk: az egyik nagynéni férjének jól menő csemegekereskedése volt, a másiké ingatlanokkal üzletelt. Tildáék azonban nehezen álltak kötélnek. Mégis: elhagyni megszokott fészküket, jó embereiket, felszámolni az itteni életüket...! Talán idővel itt is kialakul valami...

Egyre közeledett a végső nap, amikor határozni kellett. És a rokonok most már nem írtak: telefonáltak! Átkozott bolondok vagytok, abban az országban maradtok, ahol az apátokkal azt művelték! Hát... nekivágtak.

...Így, halottak napja után, a feldíszített temető valóban szép látványt nyújtott. A sok fa, bokor valami megkapó kinti táj benyomását keltette. És mindenütt virág, virág! Mindez bárkit megnyugtatott volna. Tilda azonban zaklatottan jött-ment a holtak csöndes otthonában. Egyre a sorsukon tépelődött.

A rokonok azt írták: tárt karokkal várják őket! És mi lett belőle? Valójában pedig igavonókra volt szükségük. Elsősorban: szétszakították őket. Három személyt eltartani egy családnak sok volna! Az anyjuk az ingatlan-ügynökékhez került. Majd segít a háztartásban. "Segít." A nővére minden munkát ráhagyott, maga élte a világát. A két lány pedig – Tilda és a húga, Kriszta – a másik nagynéninek jutott. Tilda remélte, hogy itt majd folytathatja gimnáziumi tanulmányait – erről szó sem lehetett! Kriszta – az más! Ő még iskolaköteles. Majd a nővére dolgozik, hogy ő tanulhasson. És Tilda még nehezebb helyzetbe került, mint az anyja. Rá nem csupán a háztartási munka maradt, be kellett állnia a boltba is, kiszolgálónak. Persze, fizetés nélkül, hiszen rokon. Itt tűrnie kellett a férfi vevők rá, mint nőre tett megjegyzéseit, célzásait (igen csinos lány volt!); a sógorbátyja megtiltotta, hogy ezeket visszautasítsa: a vásárlókért mindent! Amikor késő délután végzett, mehetett az emeletre, a lakásba. Itt várták az ebédről eltett szennyes edények: mosogatás! És a ház rendben tartása, vesződés a három rossz kölyökkel! Hogy utálta őket! Sohasem gondolta volna, hogy az ember így gyűlölheti a rokonait. Este már úgy érezte, alig áll a lábán. Csakhogy nem is a nehezen elviselhető sok munka volt rossz. Az volt a legutálatosabb, mikor zárás után benn kellett maradni az üzletben, ahol a tulajdonos leült inni a cimboráival, őt pedig kényszerítette, hogy énekeljen nekik. A sok részeg disznónak! Megalázó! Ha már nem bírta, sírógörcsöt kapott.

Az anyja azt mondta, mindent le kell nyelni, hiszen Isten tudja, mikor jutnak saját otthonhoz (az illetékes hivatalban ígérték, mint optánsoknak adnak lakást, de majd, majd...!), és akkor még kell majd valami munkát keresni. De milyet? Mihez értenek ők? És mindez még a holdban van. Szóval az anyja tűrésre intette. Csak Ákos levelei nyújtottak némi vigaszt.

Ákos, otthon hagyott fiatal tanító... Őutána is fájt Tildának a szíve.

Ami köztük volt, az – most úgy határozza meg magában – több volt, mint barátság, és szebb, mint szerelem. Igen. Milyen erős volt köztük a kapcsolat! És Ákos mégsem közeledett hozzá, mint nőhöz. De... A lány most már úgy érezte: a fiatalemberben loboghatott iránta valami eltitkolt érzés. Tildának akkor több szerelme is volt, egyik erősebb a másiknál, a büszke Ákos pedig nem akart harmadiknak beszállni. A lánynál mindig jött a keserves csalódás, a kedvesei sorra elhagyták, és vigasztalója a hűséges barát lett, ő segített túljutni az ilyenkor jelentkező lelki bajokon (igen okos ember volt), és Tilda csak most, nehéz napjaiban kezdett rájönni: ilyenkor Ákos már talán reménykedett is, hogy majd most... Hanem a lánynál jött az újabb szerelem...! Milyen jól jönne most – sóhajtott Tilda – egy új nagy érzés! De mai állapotában gondolni sem tud rá. Talán ha Ákos itt volna, vele talán... Igen, most már igen!

Ezúttal is a tanító tartotta benne a lelket a leveleivel, próbált erőt ébreszteni sorsa elviseléséhez, tanácsokat adott. Ezt a sétát is ő javasolta.

Ám a temetői kóborlása nem hozott megnyugvást, újabb leverő gondolatokat váltott ki. Nézte a holtak nyugvóhelyeit. Egyesek fölött díszes, hivalkodó síremlékek, másokon szerény kis fejfák, keresztek – és ő most úgy érezte, hogy az aranybetűs márványkolosszusok mélyen lenézik az alig megjelölteket; itt is vannak szegények és gazdagok, az utóbbiak alattvalóiknak tekintik a többit, ezek alázatosan szolgálnak nekik, mint ő a csemegekereskedő úrnak.

...Otthon pedig botrány várta. A sógorbátyja (a gazdája!) nekitámadt: hol volt ilyen sokáig! Biztosan férfiak után szaladgált. Ő! Aki – mióta itt és ilyen helyzetben van – rá sem tud nézni egyetlen férfira sem, mindegyik a tolakodó vevőket juttatja az eszébe. Próbált volna tiltakozni, de ki se merte nyitni a száját: félt, hogy ismét rátör a sírás.

Nézte az őt leckéztető, szitkozódó embert, amint a dühtől remegő nagy hasán feszül a fekete mellény és rajta táncot jár az arany óralánc, és úgy érzékelte, hogy hatalmas, aranybetűs fekete márványsírkő áll előtte. Hát ezzel hogy is tudna szembeszállni ő, a kis porszem fejfa?!

Balla László

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó