2010. május 20., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 72-73. (935-936.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Medicina
Vitamin
Mozaik
Sport
A kairói szöszi

A második világháborús Kairóban egy elbűvölő szőke kémhölgy azért bukott le, mert két brit ügynök fejét is elcsavarta – derül ki a titkosítás alól frissen feloldott aktákból. Sophie Kukralova

Sophie Kukralova már 1941-es érkezésekor gyanús volt a kairói titkosszolgálatoknak: kicsattanó egészségi állapota, ruházkodási szokásai és a náci felső vezetés felé emlegetett kapcsolatai miatt hamar felfigyeltek rá.

A brit titkosszolgálatnak azonban kezdetben semmilyen bizonyítéka nem volt azzal kapcsolatban, hogy bárkinek is kémkedne. Hírszerzőik azonban igencsak hamar csapdába estek, és szerelmi kalandba bonyolódtak a vonzónak talált hölggyel.

Kukralova az akták szerint igencsak közel került a brit ügynökökhöz: az egyikük a feleségét is otthagyta volna érte, míg a másikuk azzal fenyegette meg, hogy leleplezi, ha nem fekszik le vele. Erre nem került sor, így a sértett férfi feljelentette. Ezután letartóztatták és internálták.

Az akták a nő életútját is bemutatják: Kukralova 1911-ben Litomericében, grúz bevándorló család gyermekeként született. 1936-ban a cseh Havel Hama Kukraloff vette feleségül, akivel Prágában éltek, majd Londonban, ahol 1937-es válásuk előtt egy fegyvergyárban helyezkedett el. A németek bebörtönözték, majd 1941-ben Budapesten tűnt fel, ahol összebarátkozott a londoni származású Maxwell Claphammel és annak feleségével, akik 1941-ben örökbe is fogadták. Ez azonban nem járt a brit állampolgárság elnyerésével.

Törökországon, majd Szírián át Kairóba utazott, ahol elég hamar sikerült felkeltenie a hírszerzők gyanakvását. A további kihallgatások kiderítették, hogy nem alaptalanul, és az ügynökök mégsem tévedtek: a német főnökei által csak R3749. számon ismert Kukralova valóban kém volt, aki azért fogadtatta magát örökbe, majd kezdett britekkel kalandokba, hogy brit útlevelet kapjon, és azzal Bombaybe utazva egy másik náci ügynökkel találkozzon. A nőt 1946-ban engedték szabadon, és később már nem tartották veszélyesnek, így 1951 márciusában szabadon utazhatott Angliába.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó