2010. május 15., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 70. (933.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Árny-oldal
Sport
Három élet ára: nyolc év börtön

Közel két éve történt, három emberéletet követelő közlekedési baleset ügyében hozott ítéletet minap a megyei fellebbviteli bíróság. A vádlottak padján helyet foglaló harmincöt éves Viktor Suber elleni vád a tragédia előidézése volt.

A férfi Mercedes mikrobuszával Volócról tartott Szolyva irányába. A reggeli kis zápor miatt helyenként vízfoltok voltak az aszfalton, de különben semmi nem zavarta a biztonságos közlekedést. Suber nyugodt tempóban haladt. Már közel járt úticéljához, amikor a szemközti sávban felbukkant egy személygépkocsi. Egy Audi közeledett. Szokásához híven visszavett a sebességből, lazán rálépett a fékpedálra. A mikrobusz azonban érthetetlen módon nem reagált minderre. Sőt, mintha valami felső erő kormányozná, elkezdett sodródni a szemközti sávba, ahol Suber minden igyekezete ellenére összeütközött az Audival. Az egész néhány másodperc alatt játszódott le. A Mercedes bukfencezve az útpadkára repült és kerekeivel felfelé landolt. A személygépkocsi teljesen összetört.

A mentők és a közlekedési rendőrök percek alatt a helyszínen voltak. Viktor ép bőrrel úszta meg a karambolt. Fejre kulcsolt kézzel, elszörnyedve nézett a roncsokra. Az Audi maradványai közül az önkéntes segítők három eszméletlen fiatalembert szedtek ki. Súlyos belső sérülések miatt életüket már nem lehetett megmenteni. Az áldozatok személyazonosságának megállapításakor derült ki, hogy a három testvér Rivnéből utazott Kárpátaljára és már hazafelé tartottak, amikor a tragédia történt.

A gépkocsivezetők abszolút józanok voltak. A megindult büntetőjogi eljárás során Viktor tagadta, hogy az ő figyelmetlensége, hibája idézte volna elő a tragédiát. Viktor Suber helyzetét súlyosbította, hogy a közlekedési szabályok durva megsértése miatt korábban több alkalommal volt büntetve. A bíróság a vádlott magatartását és makacs tagadását sem méltányolta, és az sem hatotta meg, hogy két kiskorú gyereke van. Gyakorlatilag semmilyen enyhítő körülmény nem merült fel. A bíróság felelősnek mondta ki három emberélet kioltásában. A férfit nyolc év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és 353 000 anyagi és erkölcsi kár megtérítésére ítélték. Továbbá az egyik áldozat kisfiának a felnőttkor eléréséig havi 300 hrivnya nevelési támogatást köteles fizetni. Az ítélet jogerőre emelkedett.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó