2010. május 8., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 67. (930.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Hágón, határon túl
Gyökerek
Árny-oldal
Sport
Közösségmegtartó misszió a hágón túl
Ökumenikus templom a kijevi magyarság vágya

Utoljára talán Álmos nagyfejedelem vezetésével, még az ősi szertartás szerint imádkoztak őseink a magyarok Istenéhez Kijevben. Pocsai Vince

Több mint ezer évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra közös imához gyűljenek össze ott élő honfitársaink. Pocsai Vince református lelkész ma is rendszeresen felutazik az ukrán fővárosba, emellett pedig a Krím-félsziget több száz fős közösségét is felkeresi. Kijevi missziójának története önmagában is megér egy "misét".

– 1996. március 10-én nagyon szomorú szolgálatra hívtak a fővárosba: 59 éves korában meghalt dr. Lukács Béla akadémikus. A magyar közösségnek az volt a kérése, hogy református szertartás szerint temessék el, s mivel az akadémia dísztermében ravatalozták fel, kétnyelvű legyen a gyászszertartás. Vállalkoztam a feladatra. A temetés után a Budapest Étteremben rövid baráti beszélgetésre került sor, ahol az egyik honfitársunk megjegyezte: már nem is emlékszik, mikor imádkozott utoljára magyarul. Ez nagyon megütötte a fülemet, és feltettem a kérdést: kinek kell legközelebb meghalnia azért, hogy újra imádkozzanak? Nem igaz, hogy ezt csak akkor lehet, ha valaki az életével fizet érte! A helyiek mentegetőztek, nincs, aki tanítaná őket, szakavatott ember kellene. Kijevben sem református, sem magyar ajkú lelkész nincs. Ha nincs Kijevben, van Beregszászban, mondtam. Miután itthon húsvét első napján elvégeztem a szolgálatot – a második napon a legátus szolgál –, újra elmentem hozzájuk.

Pocsai Vincét legnagyobb meglepetésére 64-en várták az istentiszteleten. Ettől kezdve elindult egy folyamat. Havi egy alkalommal utazott Kijevbe. Amikor hat évre rá, 2002. január 22-én Budapesten, a Stefánia palotában a Magyar Kultúra Lovagja címet vehette át éppen e szolgálatának elismeréseként, elmondhatta: a kitüntetés mögött több mint 120 ezer kilométer van.

A rendszeres istentiszteleteket a Magyar Házban tartották. Nagyon sok olyan, talán nem is református vallású magyar jött, aki magával hozta más nemzetiségű férjét vagy feleségét. S bár voltak, akik nem értették, miről szól a prédikáció, de az, hogy közösségben lehettek s családdá alakulhattak ebben a nagy szláv tengerben, nagy öröm volt mindenkinek. Egyébként nemcsak az ott élők jártak és járnak az alkalmakra, hanem azok a kárpátaljaiak is, akik időlegesen ott találtak munkát.

– A Magyar Házban kezet foghattam Puskás Ferenccel, a legendás Aranycsapat kapitányával, alkalmam volt úrvacsorát adni Farkas Bertalannak, az első magyar űrhajósnak, találkozhattam a híres professzorral, Valasek Istvánnal, a kolozsvári egyetem tanszékvezetőjével – folytatja Pocsai Vince. – És a végtelenségig sorolhatnám azokat az elismert személyiségeket – íróinkat, költőinket, művészeinket –, akik megfordultak a Magyar Házban. Ott összegyűlhettek a hágón túl élő magyarok is. Tizennégy megyéből!

Pocsai Vince keserűen jegyzi meg: 2008-ban a szó legszorosabb értelmében hajléktalanná lettek. Elveszítették a Magyar Házat. Az intézmény bútorait, könyvtárát és teljes felszerelését a Kijevben élőknél helyezték el, hiszen a szívük mélyén ott a remény, hogy hátha az Isten egyszer megsegíti őket, s akkor ismét lesz mit összegyűjteni. A probléma egy része úgy oldódott meg, hogy Vass Tibor, aki a Magyarok Kijevi Egyesületének elnöke, illetve a Lavra Barlangkolostor igazgatóhelyettese, a kulturális rendezvényeknek, lehetősége szerint, megpróbál helyet biztosítani. Az istentiszteleteket egy ideig a magyar nagykövetség dísztermében tartották. 2009. szeptember 30-án a kijevi német ajkú evangélikusoknak volt a közgyűlése, amire a református lelkész is elment, s azt kérte, hogy amíg valahogy megoldódik a helyzetük, engedjék meg, hogy az ő gyülekezetükben tartsák istentiszteleteiket, hiszen gyökereikben testvérek. Igent mondtak, befogadták őket.

A legegyszerűbb megoldás szerint a közösségnek 120–150 négyzetméter telekre volna szüksége, amelyen fel tudnának építeni egy ökumenikus és olyan univerzális templomot, aminek alagsorában különféle irodák működnének. A földszinten tanácskozások, konferenciák levezetésére és istentiszteletre alkalmas imatermet rendeznének be egy-két kisebb helyiséggel és könyvtárral. A tetőteret be lehetne építeni, s ott vendégszobákat alakítanának ki. A lelkész szerint így meg lehetne oldani ezt a kérdést. Csak egy kis lelkesedés és támogatás kellene, és elsősorban az, hogy lélekben melléjük álljanak az emberek. Meg kell szerezni a telket, az építési engedélyt, el kell készíttetni a tervrajzot, megvenni az építőanyagot, az ott dolgozó kárpátaljai építőbrigádok felajánlották, hogy díjmentesen felépítik az épületet.

– Szeretném, ha felfigyelnének a helyzetünkre, s aki egy kicsit is fontosnak tartja, hogy egy hatalmas, több millió lakosú szláv tengerben el ne vesszen az a maroknyi magyar, akkor akár imádsággal, akár adományával járuljon hozzá – mondja Pocsai Vince. – Sokat remélünk attól, hogy a magyarországi választások után az anyaországiak nemcsak a kettős állampolgársággal ajándékoznak meg bennünket, hanem mellénk állnak, és megpróbálnak segíteni. Aki támogatni szeretné az ügyet, az hozzám, Vass Tiborhoz vagy Petneházy Gyulához, a kijevi református gyülekezet gondnokához forduljon. Bankszámla nyitását is tervezzük.

Tóth Viktor

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó