2010. május 6., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 65-66. (928-929.) szám
CímlapMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Publicisztika
Aktuális
Hágón, határon innen
Gyökerek
Medicina
Évgyűrűk
Vitamin
Mozaik
Sport
Kulcslyuk
"Sosem akartam másokra hasonlítani"

A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

Rovatunk mai vendége Magyar László festőművész, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke.

– Hogy fér meg egymás mellett a munka és a művészet?

– Valójában a művészet teljes embert, sok szabadságot kíván. Ám Kárpátalján ebből nem lehet megélni, szükség van egy fix jövedelemre. Pedig ha tehetném, én is egész nap csak festenék.

– Ahogy a kárpátaljai festő- és képzőművészek többsége, ön is kanyargós utat járt be.

– Szögletesnek is nevezhetjük. Már gyerekként érdekelt a festészet, akkor úgy gondoltam, ha felnövök, ezzel foglalkozom majd. Később viszont változott az érdeklődési köröm – az építészet vonzott. Kétszer is felvételiztem a Lembergi Műszaki Egyetemre, utólag azt kell mondanom, szerencse, hogy nem vettek fel. A festészettől ugyanis sosem szakadtam el teljesen, még a hadseregben töltött évek alatt sem. Miután leszereltem, úgy döntöttem, mégis ebbe az irányba indulok el. 23 évesen felvételiztem az Ungvári Iparművészeti Szakiskolába. A koromat és a tapasztalatomat figyelembe véve azonnal a második évfolyamra vettek fel. Amatőr művészként úgy éreztem, sok mindent tudok, ám a tanulás során rádöbbentem, menynyi minden van még, amit el kell sajátítanom, át kell élnem. Később már nem képeztem magam, akkorra már családos ember voltam.

– Nem sajnálja, hogy nem folytatta?

– Nem. El lehet végezni akár több akadémiát is, mégsem lesz valakiből igazi művész. Akiben ott a tehetség, s megfelelő alapképzést kapott, az enélkül is tud nagyot alkotni.

– Mikor elkészül egy munkával, izgul, hogy fogadják majd azt?

– Azért izgulok, hogy azt lássam, amit meg akartam örökíteni. A műteremben ugyanis legtöbbször egész másként néz ki a kép, mint a kiállításon. Bizony előfordult, hogy miután felkerült a falra, nem ismertem a munkámra. Hol negatív, hol pozitív értelemben.

– Mi van akkor, ha az ön véleménye nem esik egybe a többségi vélekedéssel?

– Szerencsére mostanában nem kaptam negatív visszajelzést, és ez jó. Az is igaz, hogy nem készítek sok képet, mivel munkahelyem is van, és bizony így nincs annyi időm, amennyire szükségem lenne.

– Melyik kritika bántja jobban, ha szakmabelitől vagy esetleg egy laikustól kapja?

– Mindegyik érdekel. Természetesen a kollégák véleménye esik nagyobb súllyal a latba, de ez nem jelenti azt, hogy a néző véleményét figyelmen kívül hagyom.

– A Révész Imre Társaságot is irányítja. Itt aztán sok mindennel kell foglalkoznia, csak éppen a művészet szorul háttérbe.

– Az idén húszéves az egyesület, és közel tíz éve, hogy a kollégák bizalmat szavaztak nekem. Az év végén lesz a jubileumi kiállításunk, aminek szervezését már most elkezdtük. Sok mindenen kell törnöm a fejem. Néha bizony nagyon nehéz. Valóban nem művészi feladat támogatókat keresni a működésünkhöz. Míg Magyarországról kapunk segítséget, addig Kárpátalján alig néhányan szponzorálnak bennünket. Egyedül a Pacobo cég szokott segítségünkre sietni. A másik nagy gond az utánpótlás. Mert vannak nagyon tehetséges fiatalok, csak nem biztos, hogy valamennyien a pályán fognak maradni.

– Nehéz ennyi művészt irányítani?

– Megmondom őszintén, nem egyszerű feladat. Ám ezzel tisztában voltam, amikor elvállaltam az elnökségi posztot. Ennek ellenére nem panaszkodom, igyekszem mindenkivel megtalálni a közös hangot.

– A festő munkaeszköze a keze. A külföldön élők többsége biztosítást is köt rá. Ön félti a kezét?

– Természetesen a jobb kezemre jobban ügyelek, de rögeszmésen azért nem.

– A családban van más művész is?

– Bőven elég belőle egy! Két felnőtt lányom van, az egyik már férjezett. Az idősebbik az Ungvári Nemzeti Egyetem szlovák tanszékének tanára, a fiatalabbik könyvelő. A feleségem pedig már 18 éves korától az ungvári varrodában dolgozik.

– Mindig megmondja a véleményét?

– Igen, és nem mindig aratok osztatlan sikert.

– Van olyan téma, amit nem tudott vászonra vinni?

– Ikarosz felszállását sehogyan sem tudom úgy lefesteni, ahogy szeretném.

– Volt már rá példa, hogy egy nap nem vett ecsetet a kezébe?

– Persze. Előfordult, hogy két hónapig sem, mégis dolgoztam. Olyankor fejben megy a festés.

– Utcai rajzolással megpróbálkozott?

– A napokban igen, ám az csak egy poén volt, nem foglalkozom vele.

– Példaképe?

– Sosem akartam másokra hasonlítani. Ugyanakkor nagyon sok mester munkáját láttam, és biztosan ellestem tőlük ezt-azt. Ám nekem saját technikám, stílusom van.

– Van olyan műve, melyet nem adna el?

– Sajnos több olyan munkám is volt, melyet bármennyire nem akartam, az élet rákényszerített, hogy megváljak tőlük. Jó néhányat pedig a lányaimnak ajándékoztam.

– Mit festene meg a legszívesebben?

– Nem egy téma kavarog a fejemben. Ilyen többek között a nosztalgiás csendélet. Az ősszel esedékes kiállításomra szeretnék ezekből egy sorozatot készíteni. Nagyon szeretek virágokat festeni.

Varga Márta

Kedvencek:

étel: káposztáspaszuly

ital: vodka

zene: hard rock

könyv: Mikszáth művei

növény: mezei virágok

állat: macska

évszak: tavasz

ERÉNYÉNEK TARTOTT TULAJDONSÁGA: jóindulat

NEGATÍV VONÁSA: hirtelen felindulás

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó