2010. április 29., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 63-64. (926-927.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Bizakodóak a határon túliak

A határon túli magyar pártok egyöntetűen üdvözlik a Fidesz győzelmét. Vezetőik egyértelmű fordulatot várnak a magyar politikai életben. Valamennyien együttműködésre számítanak az új kormánnyal – olvasható a Duna tv honlapján.

Markó Béla szerint a Fidesz győzelmével rendeződhet a kettős állampolgárság kérdése. Az RMDSZ elnöke úgy gondolja, fontos lenne egy átfogó támogatási rendszer kialakítása is.

"A mostani második forduló tulajdonképpen csak megerősítette azt a mandátumot, amit megkapott a Fidesz ezelőtt két héttel. Nyilván mi gratulálunk ehhez a rendkívül fontos eseményhez. Azt kell mondanom, hogy ez valóban kivételes dolog Europában is, hogy valaki kétharmados többségre tesz szert" – mondta Markó Béla.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt mondta, a választások után Magyarország gazdasági fellendülésének a határon túliak nemcsak haszonélvezői, hanem tevékeny részesei is szeretnének lenni. A VMSZ elnöke reméli, hogy a kettős állampolgárság kérdésében konszenzus születik az új magyar parlamentben.

Csáky Pál azt mondta, a határon túli magyarság szeretne partner lenni egy gazdaságilag megerősödő és felemelkedő Magyarország kialakításában. Az MKP elnöke szerint egyelőre időt kellene hagyni a kettős állampolgársággal kapcsolatos tárgyalásokra.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó