2010. április 29., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 63-64. (926-927.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Ledida a média kereszttüzében

Kárpátalja szemszögéből nézve édes mindegy, milyen ország hadiflottája állomásozik a Krímen, számunkra az olcsó földgáz a létfontosságú, hangsúlyozta Olekszandr Ledida.

A megyei állami közigazgatás elnöke kinevezése óta első alkalommal lépett a megyei média nyilvánossága elé. A nagy érdeklődéssel kísért sajtótájékoztatón több pontra bontva fejtette ki véleményét az országban, illetve a fővárosban kialakult helyzetről, az orosz hadihajók krími jelenlétéről, a költségvetésről és egyéb, vidékünket érintő fontos kérdésekről.

A Julija Timosenko által kötött gázár-megállapodást mindenképp felül kellett vizsgálni, mondta Olekszandr Ledida, mert az minden tekintetben hátrányosan érintette az ország gazdaságát. Ennek következtében esett vissza mintegy hetven százalékkal a vegyipar és több mint felére zsugorodott a kohászat teljesítménye. Az a tény, hogy Viktor Janukovicsnak 334-ről 230 dollárra sikerült mérsékelni az orosz földgáz árát, nemcsak az ország, de megyénk gazdasági életére is kedvező hatással lesz. Ennek köszönhetően sikerült elkészíteni az ország idei költségvetését és a korábbinál mérsékeltebbre, 5,3 százalékosra tervezni az államháztartás hiányát.

Megyénk vezetője szerint az ország csak nyer, hogy az orosz fekete-tengeri flotta továbbra is a Krímen marad. Már száz éve ott van, s eddig Ukrajnának ebből semmi hátránya nem származott. Ráadásul az ukrán hadiflotta nem létezik. Egyetlen csatasorba állítható anyahajó, tengeralattjáró, romboló sem áll rendelkezésre. A Harkivban megkötött egyezmény értelmében az orosz flotta országunk védelmét is ellátja. Tehát fontos biztonsági tényező. Továbbá Szevasztopol számára is létkérdés volt a döntés.

Megyénkre nézve azonban teljesen indifferens, van-e a Krímen valamilyen hadiflotta. Vidékünk lakossága és gazdasága tekintetében a földgáz árának van stratégiai jelentősége.

A közigazgatás elnöke szólt a Kárpátalján eszközölt kádercserékről is. E szerint a volócit kivéve valamennyi járási közigazgatáson munkába álltak az új elnökök. A vezetők kiválasztásánál elsődleges szempont a rátermettség és nem a politikai hovatartozás volt. A megyei közigazgatás főosztályain és osztályain is ezen elv alapján döntik el, szükség van-e a vezetők leváltására. Ahol hozzáértők dolgoznak és jól végzik a munkájukat, nem kíván beavatkozni. A megyei adóadminisztráció élén azonban szükség volt a személycserére és az már meg is történt.

A Kárpátalja jövőjét érintő kérdések sorában kiemelten kezelik a turizmust és az idegenforgalmat. Az a legnagyobb baj, hogy az ország függetlenné válása óta, tehát tizenkilenc éve egyetlen állami program sem született az ágazat megyei fejlesztésére. Számos régióban állami támogatással valósultak meg az elképzelések, nálunk semmi nem történt. A turizmus fejlesztése gyanánt felparcellázták az üdülőközpontok kialakítására legalkalmasabb területeket és azokon az állam már nem kezdhet nagyobb beruházásokba. Sajnos, erre a sorsra jutott például az egyedi síelési lehetőségeiről ismert Drahobrat is.

Nagy bajok vannak az egészségügyben, fejtette ki Olekszandr Ledida. Kórházainkban siralmas színvonalú a diagnosztika. Számtalanszor előfordul, hogy az orvosok teljes és pontos kórkép nélkül kezelnek betegeket. A szomszédos országokban komoly súlyt helyeznek a légimentésre. Vidékünkön ez még nem létezik. A hegyvidékről hosszú órákig tart az út a központi kórházakig, amit sok esetben nem él túl a beteg. A helyzet két hónapon belül megváltozik, ígérte a közigazgatás elnöke. Már vásároltak két helikoptert, melyeket légimentésre és betegszállításra fognak használni. Jelenleg a szükséges infrastruktúra, például a leszállóhelyek kialakításán dolgoznak.

A jövő szempontjából lényeges, jelentette ki az elnök, hogy elsősorban nem kórházakat, hanem az egészséges életmódot szolgáló sportpályákat, tornatermeket kell építeni. Az utóbbi idő átgondolatlan privatizációi miatt sorra tűntek el a tömegsportot kiszolgáló létesítmények. A tervek szerint rövidesen napirendre kerül egy jégcsarnok építése, döntést hoznak az ungvári Gorkij parkban lévő uszoda sorsát illetőleg és sor kerül a megyei közigazgatás épülete körüli park rekonstrukciójára is. Ezek megoldásában Olekszandr Ledida pártállástól függetlenül számít a megyei tanács képviselőinek támogatására is.

Balogh Csaba

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó