2010. április 27., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 62. (925.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
A győző nemzetegyesítő kormányzást ígér

Véglegessé vált: minden idők legnagyobb választási győzelmét aratta a Fidesz. A párt a parlamenti mandátumok csaknem 68 százalékát szerezte meg, így kétharmados többség birtokában alakíthat kormányt. Az ellenzék így érdemben nem befolyásolhatja majd a törvényhozásban folyó munkát – állapítja meg a Népszabadság.

A Fidesz–KDNP választási szövetség az országgyűlési választás tegnapi, második fordulójában a még nem végleges adatok szerint az 57 egyéni mandátum közül 54-et nyert el. Miután két hete a 176 egyéni választókerületből 119-ben győzött, a területi listákról pedig további 87, az országos listáról két helyet kapott, a parlamentben biztos kétharmados többséggel rendelkezik majd: az ehhez minimálisan szükséges 258 mandátum helyett 263-mal bírnak, ami 68 százalékos többséget jelent.

A most létrejött kormánytöbbség azt is jelenti, hogy a Fidesz az alkotmányt és valamennyi kétharmados törvényt – például a választási törvényeket, az Alkotmánybíróság és a bíróságok működését szabályozó törvényeket, az egyesülési, a gyülekezési és a sztrájktörvényt, illetve a médiatörvényt – egymaga módosíthatja. A párt politikusai máris jelezték, hogy négy kétharmados törvényhez bizonyosan hozzányúlnak.

A választáson még három pártnak sikerült elérnie a parlamenti küszöböt, ám ezek a szervezetek már csak a parlamenti helyek alig 32 százalékán osztozhatnak. Az MSZP-nek várhatóan 59, a Jobbiknak 47, az LMP-nek 16 mandátum jut. Ezeket csaknem kivétel nélkül a területi és az országos kompenzációs listákról nyerték, mert egyéni körzetben – a főváros XIII. kerületében – csak a szocialista Szanyi Tibornak és Tóth Józsefnek sikerült egy-egy helyet elcsípnie.

A nem hivatalos adatok szerint nyert a független Molnár Oszkár is, aki korábban roma- és zsidóellenes nyilatkozatokat tett, és emiatt a Fidesz nem indította. Győzelméhez hozzájárul, hogy a Jobbik visszaléptette a saját jelöltjét, és támogatóit arra biztatta, hogy Molnárra szavazzanak. A kérésnek sokan eleget tettek, mert az első körben második helyen végzett politikusra tegnap a voksok 44 százaléka jutott, és így hat százalékkal verte fideszes ellenfelét.

A választás végleges eredményét csak a külképviseleteken leadott szavazatok hazaszállítása és összesítése után hirdetik majd ki. Az egyes jelöltek között azonban olyan nagyok a különbségek, hogy ez a mandátumok megoszlását már nem befolyásolhatja. Az új parlament alakuló ülését a köztársasági elnök azonban csak akkor hívhatja össze, ha az Országos Választási Bizottság a jogilag végleges eredményt is kihirdette, ami a hét második felében várható.

A rendszerváltozás óta egyetlen párt sem volt képes ilyen fölényes győzelmet aratni, mert a politikai palettát 1998 és 2006 között a nagyjából kiegyenlített erőviszonyok jellemezték. A Fidesz 1998-ban, majd az MSZP a következő két választás után csak más pártokkal koalícióra lépve tudott kormányt alakítani. Csupán 1994-ben fordult elő, hogy a most vesztes szocialisták egymaguk szerezték meg az országgyűlési mandátumok 52 százalékát, ennek ellenére már akkor az SZDSZ-szel közösen kormányoztak. A koalíció akkor a mandátumok csaknem 73 százalékával rendelkezett, de a kétharmados törvényeket – egy-két kivétellel – csak az ellenzékkel egyetértésben módosítottak.

Örömmel jelentem, hogy a mai csúcstámadás sikerült, a Fidesz és a KDNP a parlamenti mandátumok 68 százalékát szerezte meg – kezdte beszédét Orbán Viktor.

Bebizonyosodott – mondta a pártelnök –, hogy egy demokráciában lehet széles egységet teremteni. Ma forradalom történt a szavazófülkékben – jelentette ki. A magyarok bebizonyították, hogy van értelme a demokráciának, olyan változást lehet véghezvinni, amilyenre csak a forradalmak képesek.

A rendszerváltás nagy tanulsága Orbán Viktor szerint, hogy rendszert váltani nem lehet, csak megdönteni, megbuktatni és újat teremteni helyette. A nemzeti együttműködés rendszerét alakították meg a magyarok.

Legyőzték az oligarchákat, átlépték a saját árnyékukat.

A kormányfőjelölt azt ígérte: erőssé fogjuk tenni Magyarországot. Merjünk nagy célokat kitűzni és közösen megvalósítani.

Most az a feladat, hogy a győzelem lendületével megkezdjük az együttműködést, a romok eltakarítását és az újjáépítést – mondta a miniszterelnök-jelölt.

"Szerényen és alázattal azt üzenjük: győzedelmeskedjék hát a te akaratod" – idézi Orbán Viktor szavait a Népszava.

"A választásoknak vége" – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök. – "Az eredmény egyértelmű, nem is lehetne ennél egyértelműbb. A Fidesz–KDNP példátlan arányú győzelmet aratott".

Sólyom László elmondta, hogy haladéktalanul meg fogja keresni a parlamentbe jutott pártokat annak érdekében, hogy az új Országgyűlés alakuló ülésének időpontját minél hamarabb kitűzhessék, ami szerinte az ország érdeke. Az időpont persze több tényezőtől függ még, például a jogorvoslatok számától is.

A választások második fordulója estéjén tartott sajtótájékoztatón Lendvai Ildikó bejelentette: lemond az MSZP pártelnöki tisztségéről.

Gyurcsány Ferenc szerint az, hogy az elnök lemondott, az elnökség pedig felajánlotta a lemondását, az MSZP számára "megnyitja az utat az átfogó politikai értékelés és a hosszú és fájdalmas megújulás előtt." A volt kormányfő az MTI-nek adott hétfői interjújában azt mondta, a jövőt sokakra és nem kevesekre kell építeni, ezért az lenne a legcélszerűbb, ha más-más személyek töltenék be a pártelnöki, a frakcióvezetői és a parlamenti alelnöki posztot.

A volt miniszterelnök szavai szerint "kár lenne tagadni", hogy történelmi vereséget szenvedtek. Véleménye szerint két ütemben elvesztettek másfél millió szavazót. "Kormányzásunk első évének fájdalmas költségvetési kiigazítása egymillió embert tántorított el tőlnük, lemondásom után aztán elment újabb csaknem félmillió" – értékelte, hozzátéve: a helyzetet nehezíti, hogy ez nem egyszerűen az MSZP, hanem a balliberális közélet, társadalmi, politikai kultúra megrendülése is.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó