2010. április 27., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 62. (925.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Az értékesítési piac szorításában
Gazdálkodás kereskedői szemmel

A megyei statisztikai főosztályon sincsenek pontos adatok arról – de talán nincs is rájuk különösebb szükség, hiszen Kárpátalja magyarlakta falvait járva számtalan példát találunk rá –, hogy az eredetileg teljesen más szakmát választó és kitanuló emberek, a rendszerváltás után, az állami munkahelyek megszűntével, kényszerből földművelésbe kezdenek. Ezt a tételt erősíti az ungvári járási Bátfán született és jelenleg is ott gazdálkodó Tóth Zsigmond példája is, akinek esete azért különösen érdekes, mert kereskedői szemmel látja a piac keresleti-kínálati oldalait.

– 1993-ban lettem kényszerfarmer – emlékezik az ötvenes éveit morzsoló gazdálkodó. – Kereskedő az eredeti szakmám, de mivel ungvári munkahelyem megszűnt, a falunkban pedig munkalehetőség egyáltalán nincs, megpróbáltam kihasználni annak lehetőségét, hogy a múlt század ötvenes éveiben az apámtól elvett földeket visszakaptuk. Belevágtam. S ahogy mondani szoktam: benne is ragadtam. Tizenegy hektáron gazdálkodom.

– Mindenféle előképzés és tapasztalat nélkül nyilván bátorság kell hozzá. Így van ez?

– Eleinte csinál egy-két baklövést az ember, de aztán csak belerázódik. Nálam sem volt ez másképpen. Sokan panaszkodnak, hogy segítség nélkül nem tudnak megállni a saját lábukon, bárhogyan próbálkoznak, veszteséges a tevékenységük. A tapasztalat azonban azt mondatja velem, hogy nem is a termeléshez kell a segítség, a támogatás, hanem a termény értékesítéséhez. Valószínű, hogy kereskedőként nekem pontosabb rálátásom van a piac igényeire és törvényszerűségeire, mint másoknak, ezért állítom ezt.

– Kifejtené bővebben?

– Nézzük például a sertést. Mert ugye, aki gazdálkodik, nem szorítkozhat csupán a mezőgazdasági kultúrák termesztésére, hiszen azt szinte lehetetlenség előre kiszámítani, hogy a búzát, az árpát, a kukoricát milyen áron és egyáltalán el tudja-e majd adni? Így vésztartalékként állattartással is foglalkozik. Mert ha másképp nem megy, azokkal eteti fel a terményt, és a húsából igyekszik haszonra szert tenni.

– Eddig ez bejött?

– Hát, ez az! Itt sem mehet biztosra az ember. Mert aminek ma jó ára van, annak holnap már nincs. A piac változik, érzékenyen reagál mindenféle mozgásra, akár a mennyiség, akár az anyagiak terén. A sertésnél maradva, tavaly egészen jó ára volt a disznóhúsnak, mára minden megváltozott. Nagyon nehéz az értékesítés, mindig mi, a termelők húzzuk a rövidebbet, és a hentesek járnak jól. Félreértés ne essék: semmi bajom velük, de nincs meg az arány! A munka, a befektetés a mi részünkről jelentősen nagyobb, a haszon viszont egyforma. Ha az övéké nem nagyobb. Hol itt az igazság?

– Mi lenne a megoldás?

– Mi ehhez kevesek vagyunk! Itt kellene, hogy valami segítséget, támogatást kapjunk. Ha felső szinten ezt nem akarják megoldani, akkor abból nem lesz semmi. Illetve az lesz, amit már ma is tapasztalunk, hogy egyre többen hagynak fel az állattartással és ezzel párhuzamosan a földműveléssel. Csak egy ésszerű szabályozás, központi felvásárlás, illetve értékesítés segíthetne rajtunk, szabott árakkal és feltételekkel. S ez nemcsak a húsokra, hanem a búzára, a kukoricára, de még a lóbabra is vonatkozik, amit rajtam kívül kevesen termesztenek. S az említetteken kívül van itt még egy nagyon fontos dolog.

– Mi lenne az?

– A húsimport. Azaz annak korlátozása, vagy akár teljes beszüntetése, mert az aztán végképp tönkreteszi a kistermelőket. Vezetőinknek meg kellene már végre érteniük egy alapvető dolgot. Az rendben van, hogy szem előtt tartjuk a fogyasztók igényeit és árudömping van a szupermarketekben. De ha már lépten-nyomon azt hangoztatják, hogy védik a hazai termelőt és a hazai terméket, akkor ezt ne csak szóban tegyék, hanem konkrét utasításokban fogalmazzák meg. Vegyék már végre észre, hogy sem Kárpátalja, sem az ország más vidékének kistermelője nem áll olyan szinten, hogy konkurálhasson a külföldről behozott termékekkel. A konkrét lépéseket csak ők tehetik meg, azaz, rajtuk áll vagy bukik, hogy a mostanra kialakult áldatlan állapot minél előbb megváltozzon.

Nigriny Szabolcs

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó