2010. április 24., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 61. (924.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Vak vezet világtalant

Magda csúnyán összekapott a kolléganőjével. Háromtagú zsűri válogatott a tanulók rajzaiból, vízfestményeiből: az intézet igazgatója meg a helyettese és a képzőművész-egyesület küldötte, egy ismert festőművész. A városban tárlatot készültek szervezni az iskolások munkáiból. A Magda tanítványaitól tizennégy lapot választottak ki, a kolléganő – Olga – osztályaiból csak hármat. Pedig Olga rajztanárit végzett, Magda pedig – lényegében semmit. És az okleveles pedagógus mélyen megsértődött. Megelőzte őt egy műkedvelő, ez az ismereteit csak így-úgy felcsipegető! Szégyellte magát a többiek előtt, hiszen igen nagyra volt a végzettségével, meg azzal is, hogy itt-ott profi kiállításra is elfogadták a festményeit. Ezt nem győzte hangoztatni. És gőgjében még az iskolába is behozott egyet-egyet, hogy a gyerekek azt másolják rajzórán. Most hát keményen nekirontott tanártársának, pedig az teljesen vétlen volt, hiszen a zsűri döntött. Igen ám, de ennek tagja volt az igazgató is, és Olga most nyíltan beszélt az iskola vezetője és Magda szerelmi viszonyáról. Erről mások is tudtak, de hallgattak. Nos, a vetélytárs szerint, innen ered a tizennégy kiválasztott munka.

Magda pedig most volt csak nehéz helyzetben. Hiszen nem nevezhette hazudozónak Olgát, nem kezdhette bizonygatni, hogy az égvilágon semmi nincs közte és a főnök között, hisz ez a kapcsolat nyilvánvaló tény, ezzel csak nevetségessé tette volna magát. Az pedig nagyon gyönge visszavágásnak látszott, amikor kijelentette: "Törődj a magad dolgával!"

És az igazgatónak volt igazán kellemetlen az eset. Még a feleségének a fülébe is eljut Olga vádja...! És ő is rátámadt Magdára, mikor kettesben voltak: miért nem tartotta a száját! Az meg hiába védekezett, hogy tőle senki sem tudott meg semmit. De az ilyen dolgok előbb-utóbb kitudódnak, hiába a nagy titkolódzás...

"Most már nemcsak kontárnak tartanak, hanem feslett erkölcsű nőszemélynek is" – töprengett leverten Magda. Fájt neki, hogy ő igazán szívet-lelket belead a munkájába, mégis azt vágják a szemébe: meglovagolta az igazgatói protekciót. Most még jobban bántotta, hogy ő rajztanárnak csak amolyan "vak vezet világtalant". Mit tud ő a szakmáról? Jóformán semmit. Szól a gyerekeknek: kevergessék a színeket így meg úgy – csak úgy találomra adja az utasítást. És a formák... Amikor hozzányúl az iskolások csetlő-botló ábrázolásaihoz, először maga sem tudja, mit fog velük kezdeni. Azután: mégis a helyére tesz mindent. És íme, az eredmény: a tizennégy rajzlap. Abban biztos volt, hogy az igazgató nem szólt az érdekében. Roppant óvatos ember! Vigyáz, nehogy ebből valaki arra következtessen, hogy...! Valószínűbb, inkább az ellenkezőjét tette.

Az az igazság, hogy Magdának régóta szenvedélye a rajz, a festés. Érettségi után be is iratkozott a képzőművészeti főiskolára, de még az első éven ki kellett lépnie. Az apja elvesztette a munkahelyét. Nehéz idők: nem és nem tudott elhelyezkedni. Magda számára pedig adódott egy jó lehetőség. Szép hangja volt, felvették egy kórusba. Szívesen állt be ide, tisztességes fizetést is kapott. Azután az apja mégis csak álláshoz jutott, csakhogy emiatt egy másik városba kellett költözniük. De mennyi baj sújtotta akkor őket! A családfő hirtelen meghalt. Támasz nélkül maradt felesége a húgához költözött (annak magas jövedelmű vállalkozó volt a férje) – szétesett a család. És Magda mihez kezdjen magával? A városbeli kórusokban sehol semmi üresedés. De hírét vette, hogy egy közeli, jókora falu nagy iskolájában a rajztanár nem győzi ellátni a ráosztott sok órát, egy másikat is keresnek melléje. Elvitte bemutatni félbehagyott főiskolai indexét és néhány akvarelljét, rajzát, de kételkedett benne, hogy felveszik képesítés nélkül. És: sikerült! Utóbb keserűen gondolta: talán azért, mert az igazgató már akkor kinézte őt magának.

Azután? A szokott banális történet. Magda magányos itt, falun. Unatkozik. Jólesik a hozzá közeledő igazgató figyelmessége, először még óvatos, majd mind hevesebbé váló udvarlása. Hát ő pedig – belesodródott.

Most bezzeg titkos szerelme nincs sehol, mikor az után a csúnya eset után vigasztalni kellene őt, gyöngéden elcsitítani a benső háborgását. Nagy ívben elkerüli őt. Igaz is: miért kockáztatna még többet? Mindenki árgus szemmel figyeli kettejüket. Magda már egy ideje úgy érzi: kezd megfagyni körülötte a levegő. A főnök szeretője sehol sem nagyon népszerű.

Ennek a napnak örömünnepnek kellene lennie – tizennégy nyertes rajzlap! –, a képesítés nélküli rajztanár diadalának, hogy lám: mégis megmutatta! De ünneplés helyett Magda este komoran gubbasztott az albérleti szobájában. Siker helyett megszégyenülés! De – túl kell tennie magát rajta. Töprengés helyett olvasni fog.

És akkor mégis akadt, aki lelket öntsön belé. És ez nem is akárki volt!

Elővette a két napja megkezdett Rodin-életrajzot, és most éppen annál a fejezetnél tartott, ahol elmondja az író: a leendő zseniális mester sikertelen felvételi vizsgát tett a képzőművészeti akadémián, és utána elkeseredett dühvel kezdett dolgozni, titáni erővel birkózott agyaggal-kővel... Igen: így lett belőle később a nagy Rodin! Pedig biztos, hogy ő is nagy szégyent érezhetett, amikor a tanári grémium úgy találta: nem felel meg. És lám: mégis mire vitte! Magda nézegette a könyv reprodukcióit. "A gondolkodó", ahol a töprengés szinte elnyeli a testet; a "Csók", ahol a hideg márvány szinte szárnyakat kap, hogy az önkívület magasságába röpítse a szerelmespárt; "A calais-i polgárok", amint dacosan állnak ki az igazuk mellett... Hát ilyen remekműveket hozott létre a bukott vizsgázó...

Igen, igen... Benne is van valami, talán nem is kevés. Hát: neki kell vágni! – tette föl magában Magda. És biztos volt benne: holnap majd úgy áll ki a világ elé, olyan magabiztos daccal, mint "A calais-i polgárok".

Balla László

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó