2010. április 20., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 58. (921.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Vetélkedtek, ismerkedtek és tájékozódtak

Magyar nyelv és irodalomból, történelemből, fizikából és matematikából versenyeztek a kárpátaljai magyar középiskolák tanulói. Karácsfalvától Ungvárig közel száz fiatal mérte össze tudását azokból a tantárgyakból, amelyek az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar karán szakirányokként működnek.

A találkozó egyben tájékoztató is volt az idei felvételi rendről, a nemzeti egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karán lévő tanszékekről, a fakultánson folyó oktatói-nevelői és kutatói munkáról, illetve a diákok szabadidős tevékenységéről. Utóbbiról Seremet Sándor, a diákszövetség elnöke tartott részletes beszámolót.

A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) az egyetemi nyílt napok keretében szervezett megyei tantárgyi vetélkedőt, melyet Spenik Sándor nyitott meg. A magyar kar dékánhelyettese jelzésértékűnek nevezte a találkozót, hiszen nemcsak a végzősök, hanem a tizedikesek, tehát a jövő évben érettségizők is erősítették a mezőnyt. Örömteli eseményként értékelte, hogy a megyében működő középiskolák, líceumok és gimnáziumok elküldték a versenyre tanulóikat, ami a továbbtanuláshoz való első lépések egyikeként értékelhető.

A vetélkedők négy csoportban zajlottak. A tesztkérdéseket a KMDFKSZ tagjai állították össze, amelyek a középiskolai programra és az általános műveltségre épültek. A feladatlapok értékelését a magyar kar előadói, illetve a kísérő tanárok végezték.

A legtöbb versenyző matematikára jelentkezett. Itt a tizedikesek korcsoportjában az első helyen Héder Zsuzsanna, a Nagyberegi Református Líceum tanulója végzett. Második Béres Nikoletta (Bátyúi Középiskola), a harmadik Kohut Gergely (Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium) lett. A végzősöknél a dobogó legfelső fokára Kovács József (Nagydobronyi Református Líceum), a másodikra Balogh Bernadett (Munkácsi Szent István Líceum), a harmadikra pedig Lizák István (Sislóci Középiskola) került. Fizikából a következő eredmény született: az első és második helyen beregszászi gimnazisták taroltak Pallai Ferenc és Bárdos Dávid személyében, míg a harmadik helyen Orosz János, a nagyberegi líceum végzős tanulója végzett.

A magyar nyelv és irodalom tantárgynál a tizedikesek korcsoportjában az első hely Salánkra került. Barta Julianna, a helyi középiskola tanulója vitte el a pálmát, őt Kecskés Dorina követte a nagyberegi líceumból, míg György Krisztina a Nagydobronyi Középiskolából harmadikként végzett. Az érettségizők kategóriájában Orbán Nikolett első, Bárdos Orsolya második lett, mindketten a Vérke-parti város gimnáziumának színeiben, míg a nagyberegi Orosz Dóra a harmadik helyen végzett.

A vetélkedő legnehezebb kérdésköre a történészeknek jutott. A harminc feladvány közt egy esszé megírása is szerepelt, ami a legtöbb fejtörést okozta a versenyzőknek. Az összesített pontok alapján a tizedikeseknél Pohilecz Szilveszter (Beregszászi Magyar Gimnázium) végzett az élen. Második Orosz Zsolt (Nagyberegi Református Líceum), harmadik Bimba Brigitta (Bátyúi Középiskola) lett. A 11. (12). osztályosoknál az első helyen a Latorca-parti város Szent István Líceumának hírnevét öregbítve Bodnár Alexandra végzett. Második Vass Erika (Nagyberegi Református Líceum), harmadik Menyhárt Gyula (Bátyúi Középiskola) lett. A helyezettek értékes ajándékokat, illetve okleveleket vehettek át a szervezőktől.

A nyílt napok magyar tantárgyi vetélkedőjének támogatója a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint a Shark Reklámügynökség volt.

Fedák Anita

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó