2010. április 17., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 57. (920.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Helyzetkihasználásból elégséges

A mindvégig sokkal jobban játszó FK Zakarpattya csak egy döntetlenre volt képes a gyengélkedő Csornomorec elleni rangadón. Így is sikerült életben tartani a bennmaradási esélyt, ám egy győzelem megnyugtatóbban hatott volna.

A hétvégi Lemberg elleni összecsapás nyomait már eltüntették, a felgyújtott foghíjas lelátót megjavították. Ezúttal viszont nem fenyegetett rendbontás, hisz a vendégszektorban csupán egy(!) szurkoló buzdította a csapatát, és hogy ne ismétlődjön meg a vasárnapi incidens, tíz rendőr vigyázott rá.

De visszatérve a pályára, rég nem látott lendülettel esett neki a vendégeknek a hazai csapat. Az Ung-partiak meglehetősen jó mérleggel várták a csütörtöki találkozót. A Csornomorec még egyszer sem tudott nyerni Ungváron, négyből négy győzelem volt a hazaiak mérlege. Igor Gamula vezetőedző támadó szellemben küldte pályára fiait. Jelzi ezt, hogy az első perctől két csatárral harcoltak a három pontért. A csapat a következő összeállításban állt fel: Babenko – Komarnickij, Maligin, Bolohan, Leandro – Trisovic, Ruben Gomes (Liszicin 81. p), Ivanov (Mikuljak 58. p), Rajcevic – Nevuche (Alekszejev 69. p), Davidov.

A mérkőzést megelőző felhőszakadás nem tett jót a pályának, ám ez nem nyomta rá a bélyegét a játékra. Az első félidőben a hazaiak uralták a pályát. Átgondolt, magabiztos játékkal, láthatóan nagyobb elánnal, küzdeni akarással szinte a tizenhatosához szögezték a Csornomorec együttesét, ám rengeteg gólhelyzetből sem sikerült bevenniük a vendégek kapuját. Sorra puskázták el a gólhelyzeteket. Az odesszaiak előtt is akadtak helyzetek. Néhányszor Babenko bravúrja kellett a mentéshez. Az első játékrész alapján akár 3–0-ás vezetéssel is mehettek volna szünetre a Zakarpattya játékosai, ám nem így volt.

A sok kihagyott helyzet a második félidő 72. percében megbosszulta magát. Maligin Mina elleni szabálytalankodásáért a játékvezető a hazaiak tizenegyes pontjára mutatott. Vascsuk lába nem remegett meg a büntetőrúgásnál, bár Babenko jó irányba mozdult, a labda a hálóban kötött ki. A Zaki nem adta föl, a védekezésre berendezkedett Csornomorecet folyamatos nyomás alatt tartotta. A 82. percben az egy perccel korábban beálló Liszicin egyenlített. Trisovics bal szélről érkező beadását a kapus a csatár elé ütötte, akinek első lövését még hárították a védők, ám a visszapattanót már sikerült kapuba juttatnia. Ezzel kialakítva a számunkra nem oly ideális, ám reménykedésre okot adó 1–1-es végeredményt.

Meccsértékelőjében Gamula elismerte, az első félidőben eldönthették volna a játékot, végül mégis a döntetlenért kellett harcolni. Ugyanakkor örül, hogy játékosai a gólt követően nem adták fel. Még nincs minden veszve, mondta, bár egy győzelem megnyugtatóbban hatott volna. Bizonygatta, hogy küzdeni fognak. A mieink következő ellenfele a Sahtar Doneck lesz, a Zaki a Donbasz Arénában nem sok jóra számíthat.

A Premier Liga 25. fordulójában: Dnyipro–Metalurg Zaporizzsja 2–0 (Konopljanka, Ferrera), Obolony Kijev–Dinamo Kijev 0–4 (Sevcsenko-2, Marhao, Zozulja), Arszenal–Tavrija 1–6 (Zakarljuka–Kovpak-3, Markovics, Ljubenkovic-2), Zorja–Krivbasz 1–0 (Belij), Metalurg Doneck–Vorszkla 1–3 (Mario Sergio–Szacsko, Januzzi, Matvejev), Metaliszt–Iljicsivec 3–1 (Olejnik, Coelho, Levics–Gorjainov), Kárpáti–Sahtar 0–2 (Adriano, Willian).

Az élbolyban és az alsóházban: 1. Dinamo 62 pont, 2. Sahtar 62, 3. Metaliszt 49, 4. Dnyipro 46... 14. Iljicsivec 22, 15. FK Zakarpattya 19, 16. Krivbasz 15.

Sz. S.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó