2010. április 17., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 57. (920.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Tudatosan vezették a halálba Kaczynskit?

A lengyel államfőt szállító repülőgép leszállásának időpontjában a körülmények szélsőségesek voltak. Ilyen időjárási viszonyok közötti leszállásnál a katasztrófa esélye igen nagy volt – mondta el a Kommerszant című orosz lapnak a vizsgálóbizottság egyik tagja.

A lengyel elnöki gép pilótája ezt felismerte, ennek ellenére vállalta a repülési ismeretek és a józan ész alapján igazolhatatlan kockázatot – idézte a szakértőt a lap.

A Szmolenszk melletti Szevernij repülőteret sűrű köd borította, alsó rétege a földtől alig 30 méternyire volt, s a vízszintes látótávolság mindössze 200–400 métert tett ki: ezt egy repülőgép másodpercek alatt teszi meg, vagyis a pilóták a szó szoros értelmében vakon ereszkedtek le. A szakértő szerint ezen átsegíthette volna a gépet saját navigációs rendszere, ha a repülőtéren meglett volna annak földi megfelelője, de lévén a Szevernij katonai repülőtér, ott más rendszer működik, amelynél a leszálláshoz minimum 1800 méteres vízszintes látótávolság, valamint a felhők alja és a talaj között legalább 150 méter távolság szükséges.

A Tu-154 navigációs rendszere – Instrument Landing System, ILS –, ki tudja számolni a szükséges adatokat, ha a repülőtér megfelelő jelzéseket közöl. A Szevernijen azonban jóval primitívebb a rendszer – úgynevezett OSP –, amely nem messziről vezeti rá a gépet a leszállópályára rádiójelzésekkel, hanem csak akkor jelez, amikor a gép elrepül jelzőpontjai felett. Az ezekhez való távolságot a diszpécser tudatja folyamatosan a pilótával, aki fejben számolja ki, milyen magasságban kell éppen lennie.

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó