2010. április 17., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 57. (920.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Az álbelügyminiszter esete

Mint arról legutóbbi gyűjteményünkben hírt adtunk, Munkácson nagystílű szélhámost fogtak el a rendőrök, aki belügyminiszternek adva ki magát tett szert tekintélyes anyagi haszonra.

A rendőrség idén márciusban szerzett tudomást arról, hogy valaki a belügyi szervek vezetője nevében osztogat kitüntetéseket, prémiumokat, sőt komoly beosztásokat. Erről Volodimir Gyorgyaj, a megyei főkapitányság belső elhárításának munkatársa számolt be. Elmondása szerint a munkácsi szélhámos vidékünkön kívül Odesszában, Kirovográd és Poltava megyében is ügyködött.

Elfogásakor semmi gyanúsat nem találtak nála. Az elrendelt házkutatások során ungvári élettársa lakásában viszont perdöntő dolgokra bukkantak. Előkerült egy fénykép, melyen a gyanúsított tábornoki egyenruhában látható, valamint megtalálták azt a jegyzetfüzetet, melyben a belügyminisztérium munkatársainak és a megyei főkapitányok, a megyék vezetőinek személyes adatai és telefonszámai szerepeltek. Találtak egy tábornoki inget és számos kitöltetlen űrlapot.

A harminchét éves Mihajlo S. valójában foglalkozás nélküli, többszörösen büntetett munkácsi lakos. Bűnlajstromán lopástól gyilkosságig minden elképzelhető megtalálható: tíz évet ült emberélet kioltásáért. A börtönben alapos tervet dolgozott ki a szabadulás utáni időkre. Rabtársaitól kitanulta a szélhámosság fortélyait, melyeket nagy szaktudással alkalmazott.

Kihallgatásai során meseként adta elő az általa művelt dolgokat. Állítása szerint 2002-ben a parlament egyik frakciójának tanácsadójaként helyezkedett el, majd a Miniszteri Kabinet helyettes szóvivője lett. 2006-ban a Krímre került, ahol az autonóm köztársaság Legfelső Tanácsa elnökének tanácsadója volt. A "ranglétrán" még lépett néhány fokot. Bevallása szerint valamennyi munkahelyén fiktív dokumentumokkal operált, hamis egyetemi diplomákkal támasztotta alá szakképzettségét.

2007-ben letartóztatták, mert bombariadót rendelt el a Boriszpili reptéren. Tréfának minősített cselekedetéért másfél év szabadságvesztésre ítélték. Szabadulását követően hazatért. Ungváron és Munkácson bérelt lakásokat. Ekkor következett az elnökváltás, ami remek ötletet adott Mihajlo S.-nek. Eldöntötte, hogy a hatalomváltás közbeni átmeneti zűrzavart kihasználva pénzes embereket juttat nem kis összegekért előnyös pozíciókba.

Jelenleg nyomozás tárgyát képezi, miként sikerült emberünknek hozzájutni a legfelső körök befolyásos személyeinek csak kevesek által ismert titkosított telefonszámaihoz. S. ismerte az egyes kormánytagokhoz vezető vonalak kódjait is. Tábornoki egyenruhája pedig minden gyanút elaltatott. Így a hozzá fordulók biztosra mentek, amikor nem kis összegek ellenében zsíros belpolos állásokat pályáztak meg Mihajlónál, aki hol a belügyminisztérium személyügyi főnökének, hol a belügyminiszternek mondta magát. A szolgáltatásaiért harmincezertől százötvenezer dollárig terjedő ellenértéket kért és kapott.

Az egyik megyei főkapitány például azzal fordult hozzá, hogy bármit megad, ha segít megőrizni a beosztását. Harmincezer dollár fejében a székében maradt. De más ügyeket is sikeresen intézett. Volt, akit közbenjárásának köszönhetően a megyei közigazgatás elnökhelyettesévé neveztek ki, de az is előfordult, hogy valaki rendőrfőkapitány lett. Amikor bemondta, hogy ezért százötvenezer dollárt kér, a szóban forgó személy közölte, akár negyedmilliót is hajlandó lett volna fizetni.

Az álminiszter egy kicsinyke banánhéjon, a munkácsi városi rendőrségen csúszott el. A nyomozók szerint az évszázad legnagyobb kárpátaljai szélhámosa akadt horogra, aki élethűen tudja utánozni bármelyik politikus hangját. Nem utolsósorban ennek köszönheti, hogy sikerült számos hozzáforduló óhaját keresztülvinni. Igaz, ehhez az egész belügyminisztériumot az ujja köré kellett csavarni.

Viktor Ruszin, Kárpátalja főrendőre szerint egy rendkívül dörzsölt és felkészült szélhámossal "büszkélkedhet" a megye, aki felismerte a hatalomváltáskor keletkezett felfordulás szülte lehetőségeket és kihasználta az országban uralkodó korrupt viszonyokat, hogy a Timosenko-kormány idején pénzért árulták a rangokat és beosztásokat. A rendőrfőkapitány szerint még jó ideig eltart a nyomozás, mely fényt derít a nem mindennapi bűncselekmény valamennyi mozzanatára és szereplőjére. A nyomozás jelenlegi állása szerint egyetlen kárpátaljai rendőr sem kérte és nem vette igénybe az álbelügyminiszter szolgálatait.

Balogh Csaba

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó