2010. április 15., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 55-56. (918-919.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumVitamin+ Főszerkesztő
Kulcslyuk
"...azzal is kacérkodtam, hogy rendező leszek..."

A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket... Bodnárné Turóczy Tünde

Rovatunk mai vendége Bodnárné Turóczy Tünde, a Mezőkaszonyi Középiskola igazgatóhelyettese.

– Szeretett babázni?

– Furcsamód én idősebb koromban éltem ki a babázási hajlamomat. Kiskoromból két babára emlékszem, és arra, hogy nagymamámmal maradék anyagokból babaruhákat varrtunk. Olyan tízéves lehettem, amikor megszületett az unokahúgom. Neki ajándékoztam a babákat, és többé nem is játszottam velük. Majd már pedagógusként a bábszakkör és a színjátszó kör révén tértem vissza ehhez. Nagy szívfájdalmam, hogy ez egy idő után abbamaradt.

– Mindig a tanári pályáról álmodott?

– Nem. Annyi minden érdekelt, hogy sokáig nem tudtam eldönteni, mit válasszak. Vonzott többek között a biológia, a földrajz, a népművelés, az irodalom és a színjátszás is. Még azzal is kacérkodtam, hogy rendező leszek, belevágni azonban nem volt elég bátorságom. Úttörővezető lettem az iskolában, és amikor eljött a felvételi ideje, már kötődtem a tanintézményhez, és akkor döntöttem a magyar filológia mellett. Ez ilyen-olyan módon köthető a népműveléshez, a rendezéshez és a színjátszáshoz is. Már huszonkét éve vagyok a pályán, és nem bántam meg a választásomat.

– Milyen érzés, ha valamelyik tanítványában felfedezi ifjúkori önmagát?

– Nagyon furcsa. Bár nem hozom a tudtára, de jobban figyelem minden egyes tettét, mozdulatát, és közben keresem a közös pontjainkat. Igyekszem tanácsot is adni neki a jövőre nézve.

– Zápszonyi születésű, így biztosan eltelt egy kis idő, mire beilleszkedett, ráadásul menyecskeként is alkalmazkodnia kellett új családjához.

– Ez érdekesen alakult. A férjem családjába könnyen beilleszkedtem, de a faluval egy kicsit másként alakult a helyzet. Bár már Kaszonyban laktam, évekig még a szülőfalumban dolgoztam. Korán reggel mentem, délután elvettem a gyerekeket az óvodából, otthon várt a házi munka, felkészülés az órákra, a dolgozatjavítás. Igazából csak aludni jártam ide, és nem éreztem magam olyan igazi kaszonyinak. Hét évvel ezelőtt változott meg ez a helyzet, amikor a helyi középiskola pedagógusa lettem. Akkor kezdtem odafigyelni arra, hol is élek, kik vesznek körül. Mára már én is ide tartozónak mondhatom magam.

– A két fia közül melyik örökölte az ön természetét?

– Igazi "keverékek". Van, amiben a fiatalabbik, míg másban az idősebbik hasonlít rám. A nagyobbik például a pályaválasztás terén olyan bizonytalan, mint anno én voltam. A kicsi viszont még másodikos volt, amikor eldöntötte, hogy zenész lesz, és emellett ki is tartott.

– Volt zenész a családban?

– Hivatásos zenész sem az én, sem a férjem családjában nem volt, bár szerették a muzsikát, és akadt, aki több hangszeren is játszott.

– A pedagógusok állítják, hogy a mostani gyerekek cserfesek. Önt hozták már zavarba?

– Régebben előfordult, ma már nem tudnak. Azt hiszem, nincs olyan kérdés, amire ne válaszolnék, vagy olyan téma, amitől elzárkóznék. Rájöttem, hogy fölösleges kitérni előlük, hiszen akkor még inkább furdalja őket a kíváncsiság, és arra is előbb-utóbb rájönnek, ha letudó vagy félrevezető választ, felvilágosítást adok.

– Szigorú velük?

– A szó klasszikus értelmében nem. Azzal azonban tisztában vannak, mi az, amit még elnézek, és mi az, amit büntetek.

– A sajátjaival mi a helyzet ezen a téren?

– Szeretnék, de nem megy. Akinek vannak kamasz gyerekei, az biztosan megérti, miről beszélek. Sorolom én, hogy mi az, amit nem, illetve meg kellene tenniük. Ilyenkor az a válasz, hogy: "Anya ne parázz, nem lesz gond, ne izgasd magad!" Tovább már nehéz érvelni.

– Hogyan boldogul három férfival?

– Nincs különösebb gondom velük, beleszoktam a helyzetembe. Gyakran azt tapasztalom, hogy lányos anyukának lenni sokkal nehezebb.

– Melyikük pártjára áll, ha összeszólalkoznak?

– Kisebb korukban könnyebb volt, mert akkor mindig az adott helyzetnek megfelelően hoztam döntést, amivel lezártam a vitát. Ma már inkább rájuk szólok, hogy fejezzék be, és beszéljék meg a dolgot. Ez általában beválik.

– A titkaikat önnel vagy a férjével osztják meg?

– Szerencsére kicsi koruk óta mindkettőnkben megbíznak, ám az utóbbi időben egyre többször az apjukhoz fordulnak, mondván, ezek olyan fiús dolgok.

– Kikapcsolódás?

– Az olvasás egy nap sem maradhat el, és sajnos ennél többre nem jut időm.

– Tart a babonáktól?

– Én inkább néhány rossz szokásnak mondanám, amelyeknek valóban a babona az alapja.

– Könnyen megbántódik?

– Engem általában nehéz nagyon megbántani, és nem tudok sokáig haragudni. Ám vannak néhányan, akiknek mind a mai napig nem tudtam megbocsátani.

– Romantikus típus és álmodozni is szokott?

– Álmodozni ugyan szoktam, de nem élem bele magam a képzelgésekbe. Inkább a realitás jellemző rám.

– A határ közelsége, a kilencvenes évek nagy pedagógus-elvándorlása nem kísértette meg?

– Többször is ajánlottak munkát a határ másik oldalán. Nem mondom, hogy nem csábított, de végül mégsem fogadtam el.

Varga Márta

Minden jog fenntartva © 2010 Kárpáti Igaz Szó