2010. április 8., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 51-52. (914-915.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Józanodás húsvét után

Az ünnepek – állítólag – a lelki, szellemi feltöltődést szolgálják. Jó alkalmak arra, hogy az emberek, ha kis időre is, de megszabaduljanak a mindennapok monotóniájától, feledjék a kalodába szorító kényszerpályákat.

Szép elmélet. De jó is lenne, ha valóban érvényesülne.

A gyakorlat sajnos sok esetben másról tanúskodik. Az erőn felüli ünnepi készülődés nem csak fizikailag terheli meg a családot, hanem feszültségek, összekoccanások forrása is lehet. A vendégjárás persze szép hagyomány, közösségteremtő, kapcsolaterősítő szokás, csakhogy a már kapatos locsolkodó inkább teher, mint kellemes beszélgetőtárs.

A féktelen (ilyenkor szinte kötelezőnek érzett) eszem-iszomnak aztán több szempontból is megvan a böjtje. Ezek közül a fejfájásos macskajaj talán még nem is a legcudarabb, hisz egy kiadós alvással, a tömegével javasolt népi gyógymódok valamelyikével csak ki lehet belőle evickélni. Ám, amikor elfogy a húsvéti sonka maradéka, s már szikkadt sütemény, kalács sem kerül a reggeli teához, a fizetésnap pedig Óperencián túlinak tűnik, akkor konstatálja a szegény proletár: mégis csak van valami igazság a tücsök és a hangya klasszikus történetében. Az ilyen szituációkhoz társuló: mondtam, hogy nem kellett annyit költeni, miért volt szükség még egy abroszra, felesleges volt az a rengeteg ital... – adok-kapok pedig csak tovább mérgesíti a helyzetet.

A szakemberek unalomig hangoztatják: nem szabad semmit túlzásba vinni, a mérték az érték. Ám talán ők tudják a legjobban, vannak helyzetek, amikor a borsó falra hányásának több értelme van. Lássuk be: manapság az ünnepi emelkedettségnek kevés látványos jelével találkozunk. Annál inkább furcsán röhögcsélő sihederekkel, bizonytalanul imbolygó férfiakkal, s bizony kipirult, a szokottnál is hangosabb nőkkel, akiknek aligha az öröm vagy a szemérmesség csalt pirosságot az arcukra.

Aligha járunk messze az igazságtól, ha a bajok gyökereit nem, pontosabban nem csupán egyesek szilaj habitusában, öröklött hajlamában keressük, hanem kicsit mélyebbre ásunk.

A társadalomtudományok tudorai vallják: ahogy az orvoslás terén is célravezetőbb a megelőzés, a kórokozók elleni harc, úgy a közösség gyógyítgatását is hasznosabb az alapok szilárdításával, a rendszer emberközpontúvá tételével, mintsem látszat-válságkezeléssel megoldani.

Félő, ezen jó tanácsok legfeljebb annyit érnek, mint az ünnepek előtti mértékletességre, józanságra intő szónoklatok...

Horváth Sándor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó