2010. április 8., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 51-52. (914-915.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Fantomszigetek

Satanaze, Antillia, Hy-Brazil. Az emberek többségének nem sokat mondanak ezek a szigetnevek. Pedig a fennmaradt írásos emlékek szerint valaha léteztek, ám senki sem tudja, hová tűntek.

Hy-Brazilról például már a kelta legendák úgy számoltak be, hogy egy hatalmas sziget Írország partja előtt, amely hétévente kiemelkedik a vízből és szabad szemmel is láthatóvá válik. Már az 1330-as években megjelent a különböző hajóstérképeken, és az 1500-as évek közepéig bizonyíthatóan mindenki az említett térségbe helyezte, ahol legutolsó dokumentált megjelenésére 1872-ben került sor. Ám napjainkban azon a helyen semmilyen szárazföld nem található. Egy szigetnek nem veszhet csak úgy nyoma! Ráadásul nem is ez az egyetlen "fantomsziget", amiről a tengerészek beszámoltak.

Több kutató is állítja, hogy az Atlanti-óceán mélyén húzódó közép-atlanti hátságtagon létezik egy, az Atlantiszhoz nagyon hasonlító négyszögletes, mitikus sziget, Antillia. Szerintük pontosan azon a helyen található, ahol Platón beszámolója szerint egykor Atlantisz terült el. Az Arisztotelész által is leírt "nagyon termékeny" földrészről először a karthógói hajósok számoltak be a XV. század első felében. Később bekerült több hajóskönyvbe, felkerült a térképekre, nem egy felfedező utat inspirálva. Legkorábbi ábrázolása 1424-ben Velencében készült és Zuane Pizzigano térképésznek tulajdonítják, miként egy másik, valamivel kisebb sziget ábrázolását is. Ez utóbbi szintén ugyanazon a térképen tűnik fel Satanaze néven. Ez, akárcsak Hy-Brazil, annak ellenére, hogy egyetlen expedíció sem bukkant rá, nagyon sokáig, egészen a XVIII. századig szerepelt a térképeken. Hy-Brazilról még a XIV. században is úgy beszéltek, mint a sziget, melyet nem sikerült megtalálni.

Évekkel később Pizzigano hibájának tulajdonították a "fantomszigetek" feltűnését a térképeken, de olyan vélemény is elterjedt, hogy egyszerű pontatlanságról van szó. Számos kutató merész felvetése szerint azonban a térképek egyáltalán nem pontatlanok. Némelyik ugyanis olyan korábbi térképek másolata, amelyek eredetije a Föld bizonyos pontjainak, kontinenseinek, partvonalainak 12 000–13 500 évvel ezelőtti állapotát tükrözi. E szerint Hy-Brazil, Antillia, Satanaze hajdan léteztek, ám időközben valamennyit elnyelte az óceán.

A még bátrabb következtetések részben más álláspontot képviselnek. Az egyik szerint a szigetek a Karib-tenger szigetvilágának részei voltak. Mások arra a következtetésre jutottak, hogy Antillia valójában a mai Tajvan 13 000 évvel ezelőtti ábrázolása, míg Satanaze az akkori Japán. Egyelőre nincs bizonyíték egyik állításra sem, akárcsak arra, hogy ezeken a szigeteken éltek-e emberek. Az sem tisztázott még, kik és egyáltalán milyen technikával voltak képesek feltérképezni a Földet több mint tizenkétezer évvel ezelőtt, amikor javában tombolt a jégkorszak.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó