2010. április 8., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 51-52. (914-915.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
"Nem szeretném elölről kezdeni"

Rovatunk mai vendége Nigriny-Matlach Edit képzőművész.

– Több mint négy éve nyugdíjas. Előfordul, hogy unatkozik?

– Soha! Sokan rettegnek, hogy nyugdíjasként majd nem tudnak mit kezdeni magukkal. Számomra viszont egy boldog időszak kezdetét jelentette. A magam ura vagyok, egyedül oszthatom be az időmet. Az unokák, a festés, a háztartás: mindig találok elfoglaltságot.

– Bár tanult mestersége a képzőművészet, hivatásszerűen hosszú évtizedeken át nem művelte.

– Valóban így volt. Bár az Ungvári Képzőművészeti Szakiskola festői szakán szereztem diplomát, sokáig dekoratőrként dolgoztam több cégnél is. Majd a Lembergi Vasút Ungvári Kocsiszínéhez kerültem, ahol plakátok, grafikonok, pannók és hasonló szemléltetőeszközök készítése volt a feladatom. 29 év után onnan mentem nyugdíjba. Szabad időmben a magam kedvtelésére azért festegettem, de kiállításokon nem szerepeltem. A munkáimat a barátoknak, ismerősöknek ajándékoztam.

– Mit érzett például plakátkészítés közben?

– Borzasztóan rossz érzés volt, amit szavakkal ki sem tudok fejezni. Akár egy gép, úgy másoltam át a soha senki által el nem olvasott szövegeket a tablókra, plakátokra. Néha bizony azt sem tudtam, mit írtam le. Ez a monoton, igazi kreativitást nem igénylő tevékenység nagyon megviseli a művészembert.

– A művészek az átlagembernél érzékenyebbek, ha pedig nő az illető, ez csak fokozódik. Hogyan fogadja a kritikát?

– Természetesnek veszem, és fontosnak tartom. A képeimet úgy készítem, hogy elnyerje az én tetszésemet, elégedett legyek vele, kifejezze a gondolataimat. Ám arra is kíváncsi vagyok, milyen benyomást kelt másokban, milyen érzéseket vált ki belőlük. Ezért a tárlatok alkalmával hegyezem a fülem, hogy elcsípjem a nézelődők véleményét, mert minden észrevételből tanulok valamit. A negatív kritika sem kedvetlenít el.

– Mit fest a legszívesebben?

– Elsősorban csendéleteket, grafikákat készítek, de vannak nonfiguratív kompozícióim, portréim is.

– Aktot még sosem készített?

– Annak idején tanultuk, de még nem próbálkoztam vele. Nem tudom, egyáltalán találnék-e modellt hozzá.

– Izgul a kiállítások előtt?

– Mikor az elsőre készültem, nagyon féltem. Nem tudtam, hogyan fogadják majd a munkáimat. Azzal sem voltam tisztában, miként kell elrendezni a falon a képeket. Most már nem izgulok ennyire.

– Két fia van. A fiús anyukákat féltékenyeknek tartják.

– Nem tudom, mi lehet ebből igaz, mert rám ez egyáltalán nem jellemző. Szeretem a menyeimet, elfogadtam őket, számomra ők a legjobbak. Nem szóltam bele a fiaim választásába.

– A fiatalabbik gyermeke nem hagyományos nevet kapott. Van ennek valami története?

– Egyszerű a magyarázat. A férjem és én is nagy rajongói voltunk és vagyunk a neves magyarországi, de szerb nemzetiségű zenésznek, Sztevanovity Zoránnak, így a névválasztásnál nem volt vitás, hogy kisebbik fiunkat Zoránnak hívják majd.

– A gyerekei és az unokái közül ki örökölte a művészi vénát?

– A nagyobbik fiam kipróbálta ugyan az ecsetet, de nem maradt meg mellette. A négyéves és a hároméves unokám most még szívesen rajzolgat, ám a legidősebbiket már csak a komputer érdekli.

– Ön mi szeretett volna lenni gyerekkorában?

– Míg óvodába jártam, királykisasszony, szőke hajjal és kék szemmel. Édesanyámat még kisgyerek koromban elvesztettem. Halála előtt édesapám lelkére kötötte, hogy zenészt faragjon belőlem. Kínkeservesen végeztem el a zeneiskolát, mert semmi kedvem nem volt hozzá. Míg a többi gyerek játszott, én a zongorát vertem. Végül kikönyörögtem, hogy képzőművészettel foglalkozhassak.

– Hány éve házas?

– Harmincnyolc.

– Otthon kié az utolsó szó?

– Az elején még igyekeztem, hogy én tegyem fel a pontot az i-re, ám az évek során ez elvesztette jelentőségét. Már egyikünk sem akar felülkerekedni a másikon.

– Hiúság?

– Számomra nagyon fontos az ápoltság. Még itthon is úgy érzem jól magam, ha rendben az öltözékem, a frizurám, a sminkem. Mindennap tornázom, és mindent megteszek, hogy jó legyen a kondícióm. Nem adom meg magam olyan könnyen a kornak.

– Ha elölről kezdhetné az életét, mit csinálna másként?

– Nem szeretném elölről kezdeni. Jól van ez így, ahogy alakult. Azt csinálom, amit szeretek, van egy megértő férjem, jó gyermekeim, menyeim és gyönyörű unokáim. Azt hiszem, elégedett lehetek a sorsommal.

Varga Márta

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó