2010. április 3., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 50. (913.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Rajtra vár a diákbajnokság!
Hamarosan futballakadémia nyílhat Beregszászban

Mint azt lapunkban is beharangoztuk, április 8-án a hagyományoknak megfelelően az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) koordinálásával idén újra útjára indul a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság kárpátaljai selejtezősorozata. Az, hogy immár a nyolcadik szezon rajtol, jelzi: Kű Lajos és az általa vezetett Aranycsapat Alapítvány kezdeményezése sikertörténetnek bizonyult. A kárpátaljaiak a kezdetektől részt vesznek a küzdelmekben.

– A bajnokságnak mára rangja és nívója van. Régiónkban évről évre számos csapat vesz részt a sorozaton, az iskolák között valódi presztízsharc alakult ki, hiszen mindenki szeretne eljutni a beregszászi megyei, majd pedig a budapesti nagydöntőbe – mondja Nagy György, az UMDSZ koordinátora. – Örömteli, hogy az alapítvány tagjai – Kű Lajos, Buzánszky Jenő, Várhidi Pál stb. – rendszeresen eljönnek a kárpátaljai megnyitóra és a fináléra. A diáksportnak köszönhetően tudtuk idehozni a magyar öregfiúk-válogatottat is. Azok a fiataljaink, akik kivívják a magyarországi szereplés jogát, ott olimpikonokkal, világ- és Európa-bajnok sportolókkal találkozhatnak, aminek varázsa van. Az említett rang és nívó következtében pedig az egész megyében felértékelődött a labdarúgás és egyéb sportágak szerepe.

– Összességében milyennek látja a kárpátaljaiak eddigi szereplését?

– A hét szezon alatt csapataink mindig eljutottak az előselejtezőbe, de az első öt év során nem sikerült bejutni a nagydöntőbe. Az utóbbi két évben viszont mindkét korcsoport döntős volt. Az általános és a középiskolák kategóriájában 2008-ban Beregsom és Mezőkaszony alakulata egyaránt ezüstérmet hozott haza, ami kiemelkedő eredménynek számított. Tavaly pedig ezt is sikerült überelni, amikor a Beregsomi Általános Iskola ismét a döntőig jutott, ahol 11-esekkel maradt alul, míg a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium együttese megnyerte a nemzeti diákbajnokságot. Az eseményen részt vett Gajdos István, az UMDSZ elnöke, Beregszász polgármestere is. Az országos szövetség az idén úgy döntött, hogy a korábbinál még nagyobb támogatást biztosít a lebonyolításhoz.

– Térjünk vissza az idei diákbajnokságra. Milyen feltételekkel indulhatnak a csapatok?

– Természetesen be kell tartani az Aranycsapat Alapítvány által elfogadott versenykiírási szabályzatot. Egy csapat keretében legfeljebb négy nem magyar nemzetiségű tanuló lehet, mérkőzés közben pedig közülük kettőnél több nem lehet egyszerre a pályán. Ez korrekt feltétel. Fontos, hogy a tanulók névsorát az igazgató aláírja, amivel hitelesíti, hogy ők az intézmény tanulói, illetve az orvos, amellyel igazolja, hogy egészségesek. A tornatanár e dokumentummal a kezében hozhatja csapatát az adott járás selejtezőjére. Megjegyzem: amennyiben egy iskolában nem áll rendelkezésre elegendő számú fiatal, a szomszédos települések intézményeiből 4—6 fővel megerősíthető a keret.

Nagy György beszélgetésünk közben megjegyezte: az elmúlt két év sikere egyértelműen a figyelem homlokterébe emelte a kárpátaljai labdarúgást, nem csak magyarországi, hanem Kárpát-medencei viszonylatban is. Budapesten egykori válogatottak, edzők kísérték figyelemmel a mérkőzéseket, és a mieink teljesítménye elnyerte a tetszésüket. Várható, hogy az idén is megkülönböztetett figyelem kíséri szereplésüket.

A kárpátaljai focisták kipróbálhatták a híres felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia pályáit is. Az intézmény példája alapján az önkormányzat és az UMDSZ támogatásával szeretnének egy ilyen intézményt nyitni Beregszászban is. A tervek szerint hamarosan a Vérke-parti városba jön dr. Mezey György, a Puskás Akadémia szakmai igazgatója, a Videoton vezetőedzője, hogy Gajdos Istvánnal áttekintsék az előkészületeket.

Tóth Viktor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó