2010. április 1., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 48-49. (911-912.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Vandál tolvajok

A kertes házakban élő csapiak mostanság a szó szoros értelmében rettegve ébrednek és néznek ki az ablakon. Attól tartanak, hogy az éj leple alatt ellopjták a kerítésüket. Ez kérem nem vicc. Édesanyám utcájában már alig van olyan porta, melyet ne fosztottak volna meg a dróthálótól. Elsősorban a színesfémből készültek vannak veszélyben. Az egyre jobban elszemtelenedő, sokak szerint roma fiatalokból álló banda állítólag mágnessel felszerelkezve járja az utcákat.

Valamelyikük ott lehetett azon az iskolai fizikaórán, melyen a mágnes tulajdonságairól volt szó, mert azt tudják, hogy az alumíniumhoz és a rézhez az nem tapad. Az ilyen kerítést tehát érdemes leszerelni, az ócskavastelepen jó pénzt adnak érte. A lakosok pedig hiába fordulnak a rendőrséghez, a szerv nem tesz semmit. Az egyik károsulttól például azt kérdezték, mikor készült az ellopott drótháló. Meghallva, hogy van annak harminc éve is, legyintettek és elmentek. Szerintük ugyanis az régi, már nem érték.

A vandálok, vagy nevezzük őket inkább színesfém-tolvajoknak, nemcsak Csapon garázdálkodnak. Ott vannak ők valamennyi településünkön, ahol rézből, alumíniumból, bronzból készült dolgok találhatók. S ha más nincs, a közönséges vas is megteszi. A közműaknák fedelei, a vízelvezető csatornák öntöttvas rácsai éppúgy eltűnnek, mint a már említett kerítések. Ezeknek az egyéneknek semmi sem szent. Lopják a templomi és a temetői kegytárgyakat, szétzúzzák a köztéri szobrokat, lefeszítik az emléktáblákat, s a felsorolás még folytatható.

Munkácson például a második világháborús emlékmű rézből készült feliratának öles betűit, a közeli Kölcsényben a köztéri szobor körüli öntöttvas díszkorlátot vitték el. Szolyván pedig egy egész szobor esett a vandál tolvajok áldozatául. Ungváron a Bozdosi parkban lévő réz gólyát zúzták apró darabokra. A szobor egykor a főpostával átellenben lévő sziklakertet díszítette, majd átkerült új helyére. Innen darabokra törve zsákba pakolva egy ócskavas telepre vitt volna az útja. A két huszonévest szerencsére lefülelték a rendőrök. Más kérdés, hogy a tönkretett szobron ez már nem segít.

Talán határozottabban is felléphetne a rendőrség a vandálok és a fémtolvajok ellen. A törvény ugyanis meglehetősen szigorú büntetést tesz lehetővé. A síremlékek rongálásáért például három évig terjedő szabadságvesztés róható ki. A történelmi ereklyék, emlékművek tönkretevőit pedig akár nyolc év börtönre is ítélhetik.

Balogh Csaba

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó