2010. március 30., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 47. (910.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Kisiklott a Loki, élre állt a Vidi

A gödörben lévő Újpest a Honvédtól is kikapott, a Debrecen is megbotlott, nagy pofont kapott Zalaegerszegen a Soproni Liga 20. fordulójában. A Videoton 626 perc után kapott ismét gólt a bajnokságban, ám ennek ellenére biztosan verte a Haladást, és ezzel a tabella élére állt.

A tavasznak aranyreményekkel nekivágó újpestiek bajnoki mérlege öt mérkőzés, négy vereség, és a csapat a hétközi, ZTE elleni kupameccsét is elveszítette. A lila-fehérek legutóbb a bennmaradásért harcoló Budapest Honvéddal sem bírtak, hiába játszottak jelentős fölényben – főleg a hajrában –, még csak tizenegyesből sem tudtak betalálni.

A Debrecen lépéshátrányba került a Videotonnal szemben, miután nagy pofont kapott Zalaegerszegen. A Csank-csapat bő fél óra után két pontos fejessel megnyugtató előnyre tett szert, majd a fordulás után Illés bombájával már 3–0-ra vezetett. Ezután Coulibaly ugyan szépített, a nagy zakót azonban nem úszta meg a bajnokságban nyolcmeccses győzelmi sorozatát lezáró Loki: a percekkel korábban beállt Szalai állította be a 4–1-es végeredményt.

Az MTK Nyíregyháza ellen véget vetett tavaszi nyeretlenségének, miután éppen négyszer több gólt rúgott, mint az első négy tavaszi bajnoki mérkőzésén összesen.

A sereghajtó Diósgyőr sokáig vezetett Kecskeméten, de végül meg kellett elégednie a döntetlennel.

A Győr és a Pápa, valamint a Kaposvár és a Paks megosztozott a pontokon. A harmadik helyen álló ETO három hazai bajnokija közül csak egyet tudott megnyerni tavasszal, idegenben viszont hibátlan, még csak gólt sem kapott. Végh Zoltán elrontotta Lipcsei Péter 38. születésnapját: a kapus nagyszerű teljesítményének köszönhetően a Vasas 1–1-es döntetlent játszott a Ferencváros otthonában.

Eredmények: Videoton–Szombathely 4–2, Újpest–Budapest Honvéd 0–1, Zalaegerszeg–Debrecen 4–1, MTK–Nyíregyháza 4–0, Kecskemét–Diósgyőr 1–1, Győr–Pápa 1–1, Kaposvár–Paks 1–1, Ferencváros–Vasas 1–1.

KISZó-összeállítás

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó