2010. március 30., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 47. (910.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Hogyan szerezzünk diplomát hanyatt fekve?

Kis zöld emberke állt az ágyam mellett és arról beszélt, hogy műtét közben bizonyos kockázati tényező lépett fel, ami miatt a főorvos úr pár napi ágynyugalmat rendelt el. Egyszóval, két napig nyomhatom az ágyat.

Pár órával később egy másik zöld emberke nagyjából ugyanezzel a szöveggel már négy napról beszélt. Végül a gyógytornásztól tudtam meg a kegyetlen igazságot: legalább egy hét. Kifejezett élvezettel mondta, hiszen alig várta, hogy félholtra kínozzon, mint a többi keze alá kerülő pácienst.

– Uram, az ön esetében minimum hét nap. Több lehet, kevesebb nem. Vízszintes testhelyzetben kell feküdnie, még a fejét sem emelheti fel!

A nővérkék kedvesek, aranyosak és szépek. Leginkább azt szerettem volna, ha kettő-három mindig ott lebzsel a közelemben. Napközben rohantak, így csak a leglényegesebb témákra – kaki, pisi, pufi – jutott idő. Ám esténként, amikor elcsendesedett a ház, sok minden kiderült. Erre mindig a mosdatás volt a legjobb alkalom. Ámbátor nem könnyű alkalomhoz illő témát találni, amikor egy gyönyörű, szelíd őzikeszemű nővérke szivacsával a legérzékenyebb testtájaid környékén matat. Ilyenkor mindig az ösztöneimre hallgatok. Most is bejött. Amikor megdicsérem sötétkék hajpántját, megeredt a nyelve. Onnan aztán könnyedén kanyarodott minden irányba a beszélgetés.

Imádtam a műtősnőt is, aki naponta jött átkötözni. Ilyenkor végre az oldalamra fordulhattam, mert a vágás a hátam közepén volt. Példamutató emberségről tett tanúságot. Mindig előre közölte: ez egy kicsit hideg lesz, ez egy kicsit meleg, az meg icipicit csíp majd. Csak egy dologról nem szólt, amikor határozott mozdulattal letépte a kötést. De erről jobb előre nem tudni.

A sebészek érdekes emberek. Vizitelni hármasával járnak. Elöl jön a jegyző, aki dossziékat cipel és mindent feljegyez. Nem beszédes típus. A második a kérdező, aki mindenféléről faggatja az embert. A harmadik a döntőbíró, aki megmondja, miből mennyit kell bevennem.

Az első napok egyikén történt. Bejött egy kalapácsos ember és elkezdett kalapálni az ágyam végiben. Később kiment és egy másik kalapácsossal tért vissza. Innentől már ketten dolgoztak. Először arra gondoltam, szétment alattam az ágy, de aztán rájöttem, ezek nem az ágyat püfölik, hanem a térdemet, meg a bokámat. Gondoltam, amíg nem látok náluk szöget, addig nincs nagy baj, de mégis furdalt a kíváncsiság.

– Elég lanyhák a reflexei – mondta egyikük.

– Bocs! – szabadkoztam és megígértem, minden erőmet és tehetségemet latba vetem, hogy változtassak ezen az áldatlan állapoton.

Szerda délelőtt volt, amikor elkezdett fázni a lábam. Az érzés alattomosan kúszott fölfelé. Estére már az volt az érzésem, hogy térdig állok egy befagyott pocsolyában. Nem használt a dupla zokni, sem a dupla takaró. Na, mondtam magamban, úgy látszik, lábtól fogok meghalni.

A másnapi viziten bejelentettem a triumvirátusnak:

– Fázik a lábam! – és erősen figyeltem az arcukat. A székletemre terelték a szót és elemezték az előállt helyzetet.

Később arra lettem figyelmes, hogy már nem is fázik a lábam. A doktorok azt mondták, ezzel az értékes megfigyeléssel jelentős mértékben gazdagítottam az orvostudományt. Írjak belőle disszertációt. Csak tudnám, hogyan lehet hanyatt fekve a laptopot használni?

(tréfalvi)

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó