2010. március 30., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 47. (910.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Vilma és Irma

A cserfes ősungvári Irma néni és az Ugocsából elszármazott Vilma néni szokásuk szerint ismét előszeretettel köszörülik nyelvüket a politikusokon, szűkebb pátriánk közéleti személyiségein, ki nem hagyva semmilyen nemű napi hírt és jóízű zaftos pletykát.

– Heje-haja, Irmuskám, hát olyan jó kedvem van, amióta mán új e’nökünk van, hogy majd kiugrok a bürömbű’. Annyira bódog vagyok, hogy a zord és setét ukrajnai politikai helyzetbe is mán végre beköszöntött a tavasz, hogy a nagy ujjongásba még a hupilila keszkenőmöt is fordétva vettem fe’, osztán úgy ballagtam e’ a kispiacra. Na nehogy azt gondojja, hogy azé’ mentem, hogy jól kikőtekezzem magam a múlt héten kapott kis nyögdíjambu’, inkább csak bámészkodni vótam egy cseppet, hogy húsvét előtt mit drágítottak mán meg megint a kofák. Ilyenkor osztán van min sopánkodni otthon, hogy erre se telik, meg arra se’ és megfőzni az ócsó jó kis becsiná’t levest.

– Ejnye-ejnye, Vilmám, vallja csak be nyugodtan, hogy az új kulikabátjában akart egy jót flangálni a tavaszi napsütésben, nem szégyen az. Jól teszi, én csak irigylem érte. A leveséről meg az jut eszembe, hogy úgy látszik, nemcsak magának a kedvence, hanem az egyik magyarságszervezetnek is itt Kárpátalján.

– Haj-haj, Irmám, tudom mire gondol. Na hát, igencsak be lehetnek tojva azután, hogy ugyi kiderü’t egy pár tanár simlissége ott a főjiskolán, hogy a desszertácijójuk nem ájja meg a hejít Ukrajnába’. És ha még jobban belekotornának abba az oskolai fészekbe abbu a szakminisztérijumbul, bizton kiderü’ne ott még egy-két csalárdság. A főszónok, vagy ahogy cikkejit aláírja, Sz. K. M. se papol mostanába’ mán olyan sokat a semmirü’, mintha bánna valamit. De mit is? Tán aztat, hogy nem tettek a befutó lúra, osztán most igencsak nagy buktájuk van. Vagy azér’ lapítanának, hogy inkább a másik ódalán a határnak várják a zsíros bödönhöz jutást? A csuda tuggya ezekné’. De az azért nemcsak nekem tűnt fe’, hanem soknak itten, hogy mán maguk is belátták, hogy e’taktikázták a dógokot.

– Ejnye-ejnye, Vilmám, maga most sajnálja ezeket vagy szánja? Emlékezzen csak vissza, hogy lepaktáltak a nacionalistákkal, és évekig semmit nem tudtak kiharcolni náluk. Most meg alig múlt egy hónap, már rohan haza a kis unokahúgom nagy boldogan, hogy mégis van esély a felvételire, mert az új oktatási miniszter megengedi a magyar nyelvű tesztírást. Tuggya, én bevallom magának, ez a fess Viktor elnökünk csupa jó képű és szimpatikus minisztert szervezett be maga körül. Régebben soha nem néztem az ukrán híradót, most meg alig várom, hogy mutassák a Szeminozsenkót.

– Haj-haj, az hétlábút jelent, ha jó’ értem. Hú, de jól kitaná’ta a mi e’nökünk. Ebbe a gazdasági krízisbe tényleg több lábon tud csak megállni az ember. És ahhoz az intéligens szemüveget hordó Tabacsnyikhoz mit szól’? Az meg még sok dohányt is hozhat az országnak, mer’ ezzekel az új pozitív tanulási rendeletekkel még a kü’födi dijákokot is átcsábittya hozzánk. A lengyelek mán jönnének, mongya az egyik lembergi ismerősöm, mer’ itt ócsóbban kaphatná meg az egyetemi diplomáját. Mer’hogy valamilyen talján izé, a bolonyói folyamat ezt meg is engedi.

– Ejnye-ejnye,Vilmám, a bolognai egyezmény az egyetemek közti átjárhatóságot jelöli többek között. Ami a dohányt, mármint a pénzt illeti, az nagyon rá férne most az egész országra, a régiónkra meg különösen. Az a hablelkű kistigris akkora adósságot hagyott hátra, hogy csak bírják törleszteni az unokáink, dédunokáink, de még az ük-ükunokáink is évekig. Ezért is bosszankodom azon, hogy az ukrán nacionalisták ahelyett, hogy hagynák az új kormányt dolgozni végre, hőbörögnek és semmi sem jó nekik. Végre, köszönhetően a mostani hatalmon lévő pártnak, a kisebbségeket is emberszámba veszik Ukrajnában.

– Haj-haj, Irmám, láttam én is azt a politikaji tóksót a tévébe’, ahon a galíciai Flaringó Iringónak szinte habzott a szája. Az a képviselőnő mondta az egyik lembergi dedó kisovodásainak, hogy a Miskák meg Aljonkák mennyenek Moszkvába lakni. Most űk, a nacionalisták lettek kisebbségbe’, osztán ahogy a mondás is tartya: a kutya ugat, a karaván halad. Amit én úgy érte’mezek az ugocsai furfangos észjárásommal, hogy amiko’ jó kicsahojják magukot, azután eltakarodnak vonyítva a vackukra. Behúzzák a farkukot a levitézlett politikusok.

– Ejnye-ejnye, Vilmám, ez a női politikusoknak igencsak nehéz lesz, mármint behúzni a farkukat. Na de jöjjön, menjünk át a Bélához egy kis kártyapartira. Úgy begubózott szegény spermahajder, hogy alig jön ki a kuckójából mostanság. Csak ül a tévé előtt és lesi a híreket. Hátha nekünk is mond valami jót, például nyugdíjügyben. És az új kulikabátjával is eldicsekedhet, maga vénségére lett divatdáma...

F. Deák Netti

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó