2010. március 27., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 46. (909.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívumÉlet-JelVitamin+ Főszerkesztő
Szélrózsa
Kisebbségi témák az EP-ben

Képezze feltételét Szerbia európai uniós csatlakozásának a vajdasági magyarellenes erőszak beszüntetése, sürgette az Európai Parlament plenáris ülésén, napirenden kívül elmondott felszólalásában Tőkés László. Kérte, hogy az Európai Parlament lépjen fel határozottan "a délvidéki magyarellenes terrorizmus leállítása érdekében". Az erdélyi képviselő emlékeztetett arra, hogy a Vajdaságban a kényszerű elvándorlás és a masszív többségi betelepítés miatt a magyar lakosság száma néhány évtized alatt egyharmadával, 290 ezer főre csökkent. Felhívta a figyelmet a folytatódó magyarverésekre is, amelyek mögött szerinte a szerb titkosszolgálat áll.

Örökbefogadható huszárok

Magyarországi és határon túli magyar településekre kerülhet az a 18 életnagyságú huszárszobor, amelyeket a március 15-i ünnepségsorozat részeként lehetett látni Budapest forgalmas közterein. Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta: a szobrokat az 1848-as forradalom eseményeihez kötődő, illetve a huszár hagyományőrzés terén kiemelkedő munkát végző magyar és határon túli települések "fogadhatják örökbe". Hozzátette: a települések április 2-án délig jelezhetik – indoklással együtt – erre vonatkozó igényüket a Miniszterelnöki Hivatalnál. A jelentkezéseket független 3 fős szakmai bizottság bírálja el aznap, a huszárszobrokat pedig később ünnepélyes keretek között adják majd át a nyertes településeknek.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó