2010. március 25., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 44-45. (907-908.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
A királynő a kifutót a jótékonyságra cserélte

Egy éve üstökösként robbant be a köztudatba az ungvári Demes Eleonóra, aki elhódította az Ukrajna királynője címet. A koronázást követően az akkor csak tizenhét éves modell új élményekkel és nagyra törő tervekkel, álmokkal tért haza a szépségversenyről. Akkor kamerák és újságírók kereszttüzében egy zsúfolt sajtótájékoztató után, most nyugodt körülmények között, saját irodájában beszélgettünk a szépségkirálynővel, aki a hétvégén átadta a stafétát. Ahogy ő fogalmazott: ezzel lezárult egy fejezet az életében.

A csillogás és a rivaldafény igazi arca

– Tavaly ilyenkor újságírók és tévések hada bombázott kérdéseivel, a kárpátaljai és a magyarországi sajtó hasábjain is kiemelt szerepet kaptam – kezdi Eleonóra, aki leginkább a rút kiskacsa történetéhez hasonlítja esetét.

Elmondta, élvezte a körülötte kialakult óriási felhajtást. Ám, nemegyszer olvasott olyanokat, amiket nem mondott, sőt többször a szavait is megmásították. Egy idő után kicsit idegesítette, elege lett az egészből.

A koronázást követően rivaldafény várta a fiatal kárpátaljai lányt, divatbemutatók és reklámfotózások kötötték le.

– Törökországban és Kijevben is voltam fotózásokon és divatbemutatókon léptem kifutóra – emlékszik vissza Eleonóra. – Ám egy idő után elegem lett az egész szépségiparból és hátat fordítottam ennek. Sokan próbálták felnyitni a szememet, figyelmeztetni ám nem hallgattam senkire, végül a saját bőrömön tapasztaltam a szakma sötét és kegyetlen oldalát. Legutóbb azzal hívtak fel, hogy lenne egy lehetőség számomra, divatbemutatók Párizsban, Amerikában és Olaszországban, de tíz kilót kéne fogynom, ami már nem egészséges. Kiábrándultam és kiszálltam.

Megbánhatatlan döntések a múltból

A kérdésre: megbánta-e, hogy jelentkezett a szépségversenyre, a válasz egyenes és határozott: nem.

– Jó döntés volt, örülök, hogy megléptem, más lapra tartozik, milyen az a világ. Rövid idő alatt kellett kijárnom az élet iskoláját. Rádöbbentem, hogy csak rengeteg akaraterővel és kitartással lehet valamit elérni az életben, viszont azzal is szembesültem, hogy bizony, pénz beszél, kutya ugat – mondta Eleonóra.

A korona mellé egy repülőjegyet is kapott Kínába, ahol Ukrajnát képviselte volna a Miss Model of the World nemzetközi megmérettetésen, ám mégse utazott.

– Nehéz erről beszélni. Bizonytalanság lengte be ezt az egészet, nem bánom, hogy így döntöttem. Annyit lehet tudni, hogy egy másik lány utazott a versenyre.

Új lappal a hátrányos helyzetű gyerekekért

A szépségkirálynő, nem búslakodott nem sajnáltatta magát, hanem jótékonykodásra cserélte a kifutót.

– Húsz éve működik Ukrajnában a csernobili nemzetközi alapítvány, mely hátrányos helyzetű gyerekek háromhónapos gyógykezeltetését és nyaralását szervezi és fedezi Kubában. A szervezetnek vidékünkön tavaly októberben nyílt irodája, amelynek én vagyok a megbízott vezetője. Decemberben már három kárpátaljai gyereket indítottunk útnak, akik Kubában most is nevelőszülőknél pihennek és gyógyulnak. A tervek szerint április végén térnek haza, folyamatosan tartjuk velük a kapcsolatot, nagyon élvezik, jól érzik magukat. Az motivál, hogy hátrányos helyzetű gyerekeken segíthetek. Igaz, kicsit hiányzik a régi nyüzsgés a kávézóban, ahol mixerként dolgoztam.

Új értékek komolyabb személyiségben

Eleonóra idén végez az Ungvári Kereskedelmi Technikum hotel és turisztikai szakán, de már most a továbbtanuláson töri a fejét.

– Nemcsak a hajszíned, hanem a világszemléleted is megváltozott...

– Mások is észrevették és szóvá tették már. Talán benőtt a fejem lágya. Az elmúlt egy évben rengeteg mindent megéltem, ami miatt átértékeltem az életem. A mostani munkaköröm is egy komolyabb Eleonórát kíván. Ám otthon még kicsit szeleburdi vagyok. Sajnos kevés időm marad a családra, amit sajnálok. Ma jobban érzem magam a bőrömben, mint egy éve.

Eleonóra koronája otthon a vitrinben csillog, gyakran megáll mellette, néhanapján felveszi és olyankor arra gondol: "Ezt bizony a fejemen landolt és ez nem lehet véletlen..."

Szabó Sándor

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó