2010. március 23., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 43. (906.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Már csak Klicsko maradt Klicskónak
Chambers helytállása másodperceken múlott

Hiába próbálkoznak a legjobbnak tartott nehézsúlyú bokszolók, a Klicsko testvérek az utóbbi években rendkívül egyoldalú meccseken verik laposra aktuális ellenfeleiket. Szombat éjjel Volodimir ütötte ki látványosan az általa legjobbnak tartott amerikait, Eddie Chamberst, a tengerentúlon azonban nem kíváncsiak az ukránok mészárlásaira, és mintha lemondtak volna a valaha legnépszerűbb súlycsoportról.

Szombat este Düsseldorfban folytatódott a Klicsko testvérek diadalmenete. Ezúttal Volodimir volt soron, aki a 12 menetes címmeccs utolsó másodperceiben terítette le az amerikai Eddie Chamberst. Az ukrán fivérek fiatalabbika az újabb KO-val 54–3-ra alakította mérlegét, és továbbra is a WBO, az IBF és az IBO világbajnoka maradt.

– Chambers különleges bokszoló – nyilatkozta kihívójáról a címvédő. – Rendkívüli gyorsasága nagyon zavaró. Az utolsó menetekben mindent beleadtam, és boldog vagyok, hogy így alakult az eredmény. Szerintem Eddie mentálisan a hatodik menet után adta fel. Borzasztó nehéz úgy bokszolni valaki ellen, hogy nagyon passzív, s már csak arra törekszik, hogy ne üssék ki – nyilatkozta a győztes.

– Tudtam előre, hogy villámgyors lesz a jobb keze, de semmit sem tehettem ellene. Mikor felemeltem, megpróbáltam kizökkenteni. A kiütésre nem emlékszem – mondta a Volodimir által a legtöbbre tartott amerikai nehézsúlyú, akit a mérkőzés után megfigyelésre kórházba szállították.

Klicskóék, a szebb időket is megélt Universum Box-Promotion kebelén belül nevelkedtek, mindketten 1996-ban kezdték profi pályafutásukat. Kisvártatva ők lettek a német istálló aduászai, egy-egy kisiklástól eltekintve éveken át szállították a brutális, kivétel nélkül kiütéses győzelmeket. Pályafutásuknak ezen szakaszát ugyanakkor végigkísérték azok a kritikus hangok, melyek szerint kiváló mérlegük csak a német klub hírhedten óvatos ellenfélválasztásának köszönhető. Az ezredforduló után egyre világosabbá vált, hogy kinőtték az Universumot, végül 2004-ben sikerült szakítaniuk a hamburgiakkal.

A szakma korábban elsősorban Volodimirrról gondolta azt, hogy igazán nagy dolgokra hivatott, az egyaránt impozáns fizikai adottságok mellett iskolázottabb bunyós benyomást keltette bátyjánál. Az amerikai áttörést mégis az idősebb testvér vitte véghez, 2003 júniusában ugyan sérülése miatt leléptették a legendás Lennox Lewis ellen, ám teljesítményével így is mindenkit meggyőzött a képességeiről, egy évre rá pedig az időközben visszavonult Lewis világbajnoki címét is megszerezte.

A súlycsoport nagy ígéretének tartott Volodimir karrierje ugyanakkor holtpontra jutott, miután két egymást követő összecsapáson, Corrie Sanders és Lamon Brewster ellen is rongybabaként esett össze a ringben. Sokan azt várták, hogy eltűnik majd a süllyesztőben, ám bő egy év múlva, 2005 szeptemberében Samuel Peter legyőzésével már ismét világbajnoki címet ünnepelhetett.

Időközben a hosszúra nyúlt sérülései (és hamvába holt politikai ambíciói) miatt visszavonult Vitalij is visszatért, az utóbbi két évben pedig megkérdőjelezhetetlen az uralkodásuk a nehézsúlyúak között. Immár azt a – profi bokszban egyébként gyakran elhangzó – vádat sem lehet felhozni ellenük, hogy kerülnék az igazán rázós kihívásokat. Az elmúlt három évben Volodimir megtorolta a Brewster elleni vereségét, megfosztotta veretlenségétől a korábban nagy skalpokat begyűjtő Szultan Ibragimovot és Ruszlan Csagajevet, kiütötte Hasim Rahmant és Tony Thompsont, míg Vitalij előbb a visszatérő meccsén ellentmondást nem tűrve visszavette a címét Samuel Petertől, majd Juan Carlos Gomezt, Chris Arreolát és Kevin Johnsont is móresre tanította.

A szervezetektől független ranglistákon már jó ideje a két Klicsko foglalja el az első két helyet, a négy nagy szervezet címei közül hármat ők birtokolnak, a sportág legfontosabb piacának számító Egyesült Államokban mégsem kíváncsiak rájuk.

A pénzdíjaik meg sem közelítik az alacsonyabb súlycsoportokban versenyző Floyd Mayweatherét, Manny Pacquiaóét vagy Bernard Hopkinsét. Volodimir utolsó négy meccsét Németországban rendezték meg, de Vitalij is csak egyszer lépett fel Amerikában a visszatérése óta. A Chambers elleni meccset még csak nem is közvetítették a tengerentúlon, az HBO szerint az amerikai szurkolóknak még azzal is problémájuk van, hogy megkülönböztessék Volodimirt és Vitalijt, a fő indok azonban az, hogy túl unalmasnak, egyoldalúnak tartják a mérkőzéseiket.

Klicskóék egyszerűen túl magasak és erősek, amihez – szemben például a hatalmas termetű, de szerény képességű Nyikolaj Valujevvel – társul egy olyan boszktudás is, amely eleve esélytelenné teszi az ellenfeleiket, hogy a közelükbe férkőzzenek.

A vetélytársak lassan elfogynak, habár a cirkálósúly-királyként érkezett David Haye folyamatosan provokálja az ukránokat, akik persze állnának a kihívás elébe, sőt még egymással is civakodnak rajta, hogy melyikük intézze el a nagyszájú britet. Régóta szó van a 213 centis Valujev elleni csatáról is, amely ukrán–orosz harc lévén nagy érdeklődést váltana ki a posztszovjet térségben, a legendás George Foreman szerint azonban egyik mérkőzésnek sem lenne sok értelme: "Egyiknek sincs esélye ellenük, még a lucky punch is teljességgel kizárt. Klicskóéknak legalább öt éve nem volt egyenrangú ellenfelük" – mondta.

Lehetséges ellenfélként képbe kerülhet még Tomasz Adamek vagy Alekszandr Povetkin (utóbbinak 2008-ban már le volt kötve egy meccs Volodimir ellen, de sérülése miatt el kellett állnia tőle), ám Klicskóék vélhetően csak akkor tudnának bankot robbantani, ha vállalnák, hogy megküzdenek egymással. Mint korábban mondták, ők maguk már hajlanának is erre a lehetőségre, ám megígérték az édesanyjuknak, hogy soha nem fogják egymást csépelni, így addig nem tehetnek semmit, amíg ő áldását nem adja a családi bunyóra.

KISZó-összeállítás

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó