2010. március 23., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 43. (906.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Itt a műszaki vizsga ideje

Januárban kezdődött, december 15-ig tart a gépjárművek, utánfutók műszaki ellenőrzése. A múlt évben hatályba lépett szabály szerint valamennyi, a közúti forgalomban részt vevő közlekedési eszköz köteles átesni a műszaki állapotot és a környezetszennyezés mértékét megállapító vizsgálaton. Ezt az erre a célra kijelölt, megfelelő műszerezettséggel ellátott szervizállomásokon ejthetik meg. Ugyanakkor a tulajdonosoknak is kötelező az egészségi állapotukról szóló orvosi igazolás, a gépjárműfelelősség-biztosítás bemutatása, és a gépjármű utáni adó kifizetéséről szóló nyugta.

A személyszállításra használt, kilenc férőhelynél nagyobb, valamint a veszélyes rakományt fuvarozó autók évente kétszer, a 3,5 tonnát meghaladó tömegű teherjárművek, darus kocsik, mentők és taxik egyszer kötelesek átesni a vizsgán, mondta el lapunknak Vaszil Pinzenik, a megyei közlekedésrendészet műszaki vizsgáztatási osztályának vezetője.

A 3,5 tonnánál kisebb önsúlyú, illetve a kilencnél kevesebb férőhelyű gépkocsik, a motorkerékpárok ellenőrzése kétévente esedékes. Az idén a páros években kibocsátottakra vár a feladat. Ha a vizsgálat valamilyen műszaki rendellenességet mutat ki, azt egy hónapon belül ki kell küszöbölni. Ebben az esetben nem kell újra fizetni a szolgáltatásért.

A vizsgára jelentkező köteles bemutatni a személyi igazolványt, az orvosi igazolást, a szervizállomás által kiállított, műszaki állapotról szóló, negyvenöt napnál nem régibb jegyzőkönyvet, a közlekedési eszköz használatának jogosságát igazoló iratokat, a jogosítványt az ellenőrző talonnal, a biztosítási kötvényt, valamint az adó befizetéséről szóló nyugtát. Ezenkívül fizetni kell a forgalmi engedélyért és a rendőrségi szolgáltatásért.

A közlekedésrendészet illetékese ellenőrzi a rendszámtáblákat, a jármű tulajdonosának személyes adatait, a járművezetői jogosítványt és a hozzá járó talont. Továbbá ellenőrzi a motor és az alvázszám eredetiségét is. A számítógépes nyilvántartásban megbizonyosodnak róla, a jármű nincs-e kitiltva a forgalomból, vagy nem áll-e körözés alatt, illetve kifizette-e a tulajdonos a szabálysértési bírságokat.

Az osztályvezető elmondta, nem érdemes halogatni a vizsgáztatást. A múlt évben sokan ráfizettek erre, mert az év végi tumultus miatt elkéstek a procedúrával. A szabálysértésnek minősülő késedelemért 340-től 425 hrivnyáig terjedő pénzbírságot ró ki a hatóság.

Balogh Csaba

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó