2010. március 23., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 43. (906.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Létezésünk kórképe számokban, pénzben

Kárpátalja teljes kiskereskedelmi forgalma 2009-ben nyolcmilliárd-nyolcszázhetvenötmillió hrivnyát tett ki, ami 16,8 százalékos visszaesést jelent 2008-hoz képest.

Az elmúlt évben a kiskereskedelmi áruértékesítés túlnyomó hányada az államilag kialakított és törvényesített, kisebb része pedig a spontán létrejött piacokon történt. Több mint nyolc százalékkal kevesebb mezőgazdasági terméket értékesítettek a kereskedők, mint egy évvel korábban, viszont az árak alakulásánál 18,2 százalékos növekedés következett be.

Húsipari termékekből 13,2 százalékkal kevesebbet értékesítettek megyeszerte, az árak azonban átlagosan 24,3 százalékkal emelkedtek. Legnagyobb mértékben a zsírszalonna (67,5%) és a baromfihús (60,1%) drágult, melynek következtében az értékesített mennyiség húsz, illetve tizennégy százalékkal csökkent. Ugyanez mondható el a borjúhúsról is, amelyből az előző évi mennyiségnek csak a harmadát értékesítették, miközben az áruk 17,8 százalékkal ment fel.

A növényi alapú mezőgazdasági termékek értékesítése két százalékkal csökkent, áruk viszont 9,8 százalékkal drágult. Csak azoknak a termékeknek a forgalma nőtt, amelyeknek az ára csökkent. Közéjük tartozik a sárgarépa és a cékla, amelyek 11,7, illetve 50 százalékkal lettek olcsóbbak, az eladott mennyiség ennek következtében 10,6, illetve 12,1 százalékkal lett több. Kevesebb tejalapú élelmiszert értékesítettek a kereskedők, elsősorban azért, mert ezen áruféleségek 40–50 százalékkal drágultak.

S ha már az áraknál tartunk, mindenképpen megemlítendő, s ez a gazdasági recesszió tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy a fogyasztói árindex "hűséges kutyaként" követte az inflációt. Legkisebb mértékű drágulást (6,3%) a hírközlés terén rögzítettek a statisztikusok. Az élelmiszerféleségek esetén viszont 17,2, az alkohol- és dohányárunál 13,9, a közműdíjaknál 17,6, az egészségügyben 13,2, a közlekedésnél 13,3, a szállodaiparban 19,2, az oktatásügyben pedig, s ez volt a csúcs, 21,5 százalékos volt a drágulás az elmúlt év folyamán. Gyenge vigasz, hogy a velünk szomszédos Lemberg megyében tavaly az árindex még nagyobb mértékben, 13,4 százalékkal növekedett a kárpátaljai 11,8 százalékkal szemben.

A kárpátaljai élelmiszerpiacon és kereskedelmi egységekben az elmúlt év végén a tejalapú termékek, a tojás, a zöldségféleségek, valamint az étkezési cukor drágult a legnagyobb mértékben. Csak a gyümölcsfélék és a haláru esetében tapasztalhattunk némi árcsökkenést.

Az étkezési liszt tavaly decemberben olcsóbb volt (kilogrammja átlagosan 2,83 hrivnya) mint egy évvel korábban (3,09), viszont drágább mint 2007 decemberében (2,61). Hasonló ármozgást állapíthatunk meg a száraztészta, valamint a tojás esetében. A többi élelmiszerfajtánál az alma kivételével, amely olcsóbb lett mint egy vagy két évvel ezelőtt volt, egytől egyig drágulás állt be. A legnagyobb mértékű a cukornál. Amennyiben azonban a két évvel ezelőtti árakat hasonlítjuk össze a legfrissebbekkel, még elszomorítóbb a helyzet, hiszen közel duplájára nőtt a kenyér, a kolbászáru, a tojás, a tej, a burgonya és a húsfajták szinte mindegyikének az ára.

Fentebb már érintettük a közműdíjak emelkedésének tendenciáját, így a rezsiköltség változásainak részleteibe sem árt belekukkantani. A mért adatok szerint a lakbér 7,6, a csatornázás díja 10,4, a vezetékes vízszolgáltatás 11,6, a távfűtés pedig 24,7 százalékkal drágult egy év alatt.

S ezzel még koránt sincs vége a felsorolásnak. Tizenkét százalékkal emelkedett mindenféle háztartási berendezés, 31,5%-kal a gyógyszerek, huszoneggyel a gyógykezelés ára. Több mint huszonkét százalékkal fizettünk többet a tömegközlekedésért és negyvennéggyel a fűtő- és üzemanyagokért. A vasúti közlekedés húsz, a közúti pedig tizenkilenc százalékkal drágult egy év alatt. Húsz százalékkal kellett többet fizetni az egyetemi és tizenkilenccel a szakoktatásért.

Nigriny Szabolcs

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó