2010. március 20., szombat Országos közéleti lap VI. évfolyam, 42. (905.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
A liftben

A Nő és a Férfi egyszerre ért oda a lifthez. Mindketten arra gondoltak: milyen furcsa, hogy eddig még soha nem vették igénybe így, együtt a felvonót. Mert kollégák voltak, ugyanabban a hivatalban dolgoztak egy nagy irodaház nyolcadik emeletén. Évekig úgy alakult, hogy sohasem tették le ugyanabban a percben a tollat, hogy együtt érkeztek volna erre a folyosóvégre. Az megtörtént ugyan, hogy beszállás közben látták: a másik is ide igyekszik, de az sohasem ért oda, mielőtt az ajtó becsukódott volna. Most azonban ez történt.

Üdvözölték egymást (aznap még nem találkoztak, bár hivatali szobájuk szomszédos volt). A Férfi beszállt, nem tessékelte előre a Nőt, nem volt idő az udvariaskodásra, az ajtó gyorsan zárul. Egyszerre nyúltak a földszintet beállító gomb felé, de a Férfi gyorsan visszahúzta a kezét, itt már a hölgyeké az elsőbbség.

Mindkettejüket felvillanyozta, hogy együtt teszik meg ezt a rövid utat. Régóta tetszettek egymásnak, de eddig még nem adták a jelét. Pedig az a rövid beszélgetés, amely egyszer-egyszer lezajlott köztük a büfében vagy a pénztárban, a fizetésükre várva – valahogy mindig feldobta a napjukat. Szóval: jelentettek egymásnak valamit. A közeledésre mégsem szánták rá magukat. A Férfi vőlegény volt, ezt komolyan vette, és habár itt-ott elképzelte a tiltott gyümölcs vélhető édességét, mégsem kockáztatott meg egy kis flörtöt. A másik pedig... Ő úgy gondolta, hogy nem lehet nő létére ő a kezdeményező, kivált, ha a Férfi tulajdonképpen foglalt. Most azon járatták az eszüket, hogy ni-ni: itt vannak ebben a fülkében összezárva... Tolvajt szülő alkalom. Persze: csak elméletileg. Mert hát ugyan, ugyan! Mi alakulhatna ki ez alatt az egy-két perc alatt. "Hogy van?" – "Köszönöm, jól." Csak erre a banális szóváltásra jut idő. És különben is: a fülke majd megáll egy-egy szinten, hogy az ott várakozókat fölvegye, kinyílik az ajtó, és őket meglátják egymás karjaiban. A házban megindul a pletyka... Kinek hiányzik ez?

A lift indult lefelé.

– Hogy van? – kérdezte a Férfi.

– Köszönöm, jól – hangzott a felelet.

Már négy szintet haladtak, de a felvonót senki sem állította meg. Ez érdekes! – villant mind a kettőnek az eszébe. Véletlen? Égi ajándék? No, de a következőn bizonyára lesznek beszállók.

Csakhogy az ötödik és negyedik emelet között a fülke megállt. Ilyen műszaki hiba máskor is elő szokott fordulni. Egymásra pillantottak, de a Nő hirtelen elkapta a tekintetét. És furcsa módon egyáltalán nem minősítették az esetet. ("Most itt rostokolhatunk ki tudja meddig?" – mondanák mások.) Hallgattak, mint akik természetesnek veszik ezt az állapotot. Hát, úgy látszik, itt az a bizonyos alkalom. Habár: a lift bármely pillanatban megindulhat, a negyediken kinyílik az ajtó... Habár? Habár: ki tudja, meddig tarthat még ez a kiesés. Már mindkettejükben érlelődött valami. És hallgattak. A fülkében volt vészcsengő, de ezt nem nyomták meg, és a Nő kissé szégyellte is, hogy ezt nem teszi. A Férfi meg egyre jobban magnetizálódott a kívánatos női test centiméternyi közelségétől. És a felvonó még mindig mozdulatlanul áll. Nos, lesz, ami lesz – megöleli.

Már indult az agyából a parancs a karja felé, hogy megmozduljon – és ebben a tizedmásodpercben üzemelni kezdett a masina. Gyors utasítás a karnak: "Stop!"

Most már minden szinten kinyílt az ajtó, idegenek tolakodtak be a fülkébe.

Ha kiszállnak, majd hazakíséri a Nőt – szövögette a tervét a Férfi, talán majd akkor...

Csakhogy erre nem került sor.

A Nőt az apja várta az irodaház előcsarnokában, volt valami előre megbeszélt programjuk.

A pár kézszorítással búcsúzott.

És a Nő, talán az elmaradt kaland pótlásaképpen, hirtelen tegezni kezdte a Férfit:

– Szervusz!

Balla László

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó