2010. március 18., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 40-41. (903-904.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Sportvilág
Kárpátaljai snowboard arany

A kárpátaljai Csundák Annamária kétszer is dobogóra állt a Kijevben rendezett snowboard (hódeszka) Európa Kupa-sorozat hétvégi etapján.

A vancouveri téli olimpia utáni első versenyén Annamária előbb a dobogó legfelső fokára állhatott, míg másnap a harmadik helyen ért célba. Ezekkel az előkelő helyezésekkel a ranglista 6. helyére lépett előre. Penyák József a viadal első napján a 7., másnap egy helyet javítva a 6. lett, így összetettben a 14.

Hazai pályán hazai győzelem

A hétvégén az ungvári Druzsba Hotel adott otthont a VI. nyílt nemzetközi darts bajnokságnak, a Karpaty Open 2010-nek.

A játék óriási népszerűségnek örvend a világon és vidékünkön is. Ezt támasztja alá, hogy több mint ötven versenyző indult, a hazaiakon kívül határon túliak is, többek között magyarok és osztrákok. A két nap során rengeteg nézőt vonzott az esemény, melyet az ungvári székhelyű Ukrán Darts Szövetség szervezett. A győzelmet óriási csatában az ungvári Roman Szokolov szerezte meg, aki az osztrák Muratot utasította maga mögé. A dobogó harmadik fokára a lembergi Verholjak állhatott.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit a következő versenyre, az április 9 és10-e között megrendezésre kerülő munkácsi Cap Open 2010-re.

Dobrinszka: újabb vb-ezüst

Ezüstéremmel tért haza az ukrán Natalija Dobrinszka ötpróbázó a dohai fedettpályás atlétikai világbajnokságról.

A 28 éves olimpiai bajnok vinnicai atléta Ungváron a Kárpátaljai Állami Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán tanul. A Kijevben élő sportoló új országos csúccsal (4851) állhatott fel a dobogó második fokára. Csupán 90 ponttal előzte meg őt a tavaly augusztusi németországi vb hétpróbabajnoka, a brit Jessica Ennis. Dobrinszkának egyébként van már egy vb-ezüstje, melyet még a 2004-es budapesti versenyen szerzett.

– Nagyon elégedett vagyok a katari szerepléssel – nyilatkozta hazatérése után a sportoló. – Az aranyéremért mentem, de nem szomorkodom. Úgy gondolom, lesz még alkalmam a megszerzésére.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó