2010. március 18., csütörtök Országos közéleti lap VI. évfolyam, 40-41. (903-904.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
"Sok öröm van bennem"
Müller Péter első tévéműsoráról és a boldogságáról vall őszintén

Csendes, mély és varázslatos gondolatokat oszt meg az MTV nézőivel Müller Péter. A József Attila-díjas író első televíziós műsorában anyákról, a nőről, estéről és hajnalról, hűségről, léleklátásról, barátságról és színházról, sorsról és gondviselésről mesél. Csupa olyasmiről, ami mindannyiunkat érdekel. Az Esti beszélgetés szombatonként 19 órától látható az m2 műsorán.

– "Embernek lenni fenemód nehéz" – írja a Szeretetkönyvben. Mennyiben segít hozzá ez a műsor, hogy sikerüljön?

– Remélem, hogy segít. Nagyon boldog vagyok, hogy elkészítettük.

– Törőcsik Mari, Hernádi Judit, Kovács Adél, Udvaros Dorottya a beszélgetőpartnerei, de Tordy Géza, Bodrogi Gyula és Garas Dezső is feltűnnek az Esti beszélgetésben. Sokan vállalták a közreműködést?

– Az ország legkitűnőbb művészei vettek részt ebben az "aranylakodalomban". Többen közülük nagyon közel állnak hozzám. Elmentünk forgatni az ifjúságom színhelyére, a Rákos-patakhoz Budapesten. Semmit nem találtunk ott, semmit az égvilágon. A fák mások, a házak mások, az emberek mások, a hidak mások, a víz más. Garas meg ugyanaz: a barátom. És ez nagyon jó.

– Sok levelet kap?

– Nagyon sokat és nagyon sok olvasóval találkozom. Nagy kegyelem az életemben, hogy találkozhatok velük. Május 5-én Marosvásárhelyen, másnap pedig Csíkszeredában tartok előadást a Mesterkurzus keretében. Tavaly ősszel is jártam Erdélyben, rengetegen jöttek meghallgatni, beszélgetni.

– Mit kérdeznek Öntől az olvasói?

– A kérdések zömét összegyűjtöttük ebben a műsorban, ahol nagyon sok mindenről, például anyaságról, szerelemről, párkapcsolatról, gyűlöletről, nyugalomról beszélek. Alapvető dolgokat kérdeznek tőlem, amelyekre nem biztos, hogy tudom a választ. Arról, hogyan tudják megoldani az élet problémáit. Ez számomra is nagyon nagy kérdés. Most már 73 éves vagyok, próbálom átadni azokat a kulcsokat, amelyeket visszanézve megtaláltam, és amelyeket nem akarok magammal vinni.

– Lehet az embereket élni tanítani?

– Nagyon jó, ha van az életben valaki, akiből még sugárzik valami maradék melegség. Nem a szavakon múlik, hanem az emberen. Ezért örülök ennek a tévésorozatnak, nagy dolog. Ha ott ül egy ember, aki valamilyen módon meg tudta teremteni a nyugalmát, képes a szeretetre, jó pillanataiban még derű is jön belőle, akkor egy kicsit könnyebb, akkor egy kicsit jobb. Nem tippeken, nem elveken múlik.

– Ön boldog ember?

– A boldogság hatalmas, örök fogalom. Senki se boldog. Pillanatokra vagyunk boldogok. Fenntartom ezt a szót a végsőre, mert csak az Isten boldog. De sok öröm van bennem, sok derű is van bennem, és szeretem az embereket.

– Mikor érezte azt, hogy több az életében az öröm, a derű, a szeretet, mint a negatív érzelem vagy indulat?

– Így születtem, és anyám ezt kihozta belőlem. A legtöbb, amit az ember az anyjától kaphat, az a derű. És az én anyám egy derűs asszony volt. Nagyon sokat láttam mosolyogni, örülni, ami azért is érdekes, mert világháború volt, romok között éltünk, szenvedések és félelmek közepette. De én semmi másra nem emlékszem, mint hogy élt mellettem egy lény, aki rám mosolygott, aki sugárzott, aki örökké derűs volt és nagyon erős. Ez egy nagyon fontos dolog, hogy az ember erős legyen, és ő az volt.

– Tehát akkor az anyai létben sem feltétlenül a szavak a fontosak, hanem a jelenlét.

– Nem, mert ha a szavakat keresem, hogy az anyám szeretett-e, akkor nyilvánvaló, hogy szeretett, de énrám a hatása elsősorban az volt, hogy egy olyan ember mellett éltem, akiben nagyon sok öröm volt. Nem kellett mellette átélnem, milyen iszonyú világban élünk.

– Ez a műsor segít az anyáknak és a gyerekeknek, hogy jobbak legyenek?

– A segítés nagyon nagy szó, mert az embernek mindig meg kell oldania a maga dolgát. Kulcsokat próbálok elmondani. Például, hogy nagyon sokat segített az, hogy az én anyám a barátommá tudott válni. Tehát nem úgy beszélgettünk, ahogy az anya és a gyerek beszél egymással. Egyszer meg is pofoztam, mert színdarabot játszottunk, én játszottam az apát, ő meg a lányát. Amatőr színjátszás volt, álszakállal. Hisztérikus lányt játszott és én megütöttem. Eszembe sem jutott, hogy az anyám.

– Önt megütötték gyerekkorában?

– A szüleim nem. A tanító nénim egyszer, akibe szerelmes voltam. Adott egy pofont, a szerelmem, nekem, a férfinek. Borzasztó volt.

– Az Esti beszélgetés egyfajta összegzés?

– Annyiban igen, hogy más dolog odaállni a kamera elé, amiben egészen benne vagyok, a kezem, a fejem, a szakállam, a lényem, mint papíron írni valamit. Ez egy vizsga. A lényem vizsgája. Nem az írói képességeimé. A televízió más dimenzió, látható, milyen ember van a könyvek mögött.

– Ön adta a témákat, Ön mondta meg, miről szóljanak a beszélgetések?

– Összejöttem egy nagyon klassz stábbal, együtt alakítottuk a műsort nyugodttá, elgondolkodóvá. Szívem szerint megpörgettem volna a kamerát, hogy megmutassam, kik állnak mögötte. Mert én nem tudok beszélni, csak akkor, ha a másik szemébe nézhetek.

A KISZó számára készítette:

Süveges Gergő, az MTV műsorvezetője

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó