|
Kárpáti-bravúr a bronzaspiráns ellen
A mély hullámvölgyben lévő Ungvári Kárpáti női kézilabdacsapatára olyan ellenfél várt az elmúlt hétvégi kettős bajnoki fordulóban, amelynek minden pontra égető szüksége van, hogy fennállása óta másodízben elcsípje a dobogó harmadik fokát.
Csoda hát, hogy a Szlovákiából "hazarendelt" korábbi sikeredző, Borisz Petrovszkij az első összecsapás előtt azt nyilatkozta: a meglehetősen szétzilált Kárpáti még nem érett meg arra, hogy pontot vagy pontokat raboljon a lendületben lévő Nalohova Akademija Irpeny együttesétől.
Ehhez képest lányai korántsem egy megszeppent csapat benyomását keltették. Igazolásképpen a negyedik percben 31-es Kárpáti-vezetést mutatott az eredményjelző tábla. A jó kezdés nem bizonyult kérészéletűnek, az "akadémikusok" továbbra sem találták ellenszerét a hazaiak villámgyors akcióinak. A félidő végén három góllal (1411) vezetett a Kárpáti.
Vajon ismétlődik-e a közelmúlt, a Szpartak Kijev elleni gólnélküli tizenkét perc? húzódtak összébb és kérdezgették egymást az előző kettős fordulóban elszenvedett hazai fiaskó miatt meglehetősen foghíjas nézőtér padsoraiban helyet foglaló szurkolók. Nem! Adta meg a feleletet a második játékrész tizedik másodpercében Beata Szmereka, aki kegyetlenül bevágta az újabb Kárpáti-gólt az ellenfél hálójába.
S ebben a pillanatban szinte az egész sportcsarnokban hallani lehetett, amint csörögve-csörömpölve lehull a béklyó a hazai együttes lányairól, akik ezután egyre felszabadultabban játszottak, szebbnél szebb kombinációkkal közelítették meg az Akademija kapuját, s ha már arra jártak, udvarias házigazdához illően többnyire be is köszöntek. Negyedórával a mérkőzés vége előtt öt góllal (1712) ellépett a Kárpáti.
A találkozó hajrája mégis rendkívül izgalmasan alakult, mert feltámadt a bronzaspiráns és négy perccel a befejezés előtt egy gólra (2322) csökkentette a hátrányát. Ráadásul emberelőnybe került, ami kézilabdában legalább egy góllal felér. Ám ekkor Julija Kolomojec, rutinos róka módjára csípőből eresztett meg egy lövést, amely a labdarúgásból kölcsönvett kifejezéssel élve "fű alatt" suhant be az ellenfél kapujába, eldöntve ezzel a találkozót. Végeredményben a Kárpáti 2423 arányban nyert.
Borisz Petrovszkij elmondta, a váratlan sikert követően nem volt hurráhangulat, sem pezsgőbontás a lányok öltözőjében, viszont az már biztos, hogy a kiesés réme ebben az idényben nem fenyegeti a Kárpátit.
A "visszavágón" lányaink ismét becsülettel helytálltak, de nem tudták megismételni előző napi teljesítményüket. A kezdeti ötperces gólszünet után a huszadik percben még a Kárpáti vezetett 98-ra, majd következett egy újabb tízperces "nullszéria". A szünetig ötgólos előnyre tett szert az ellenfél, amit bár lányainknak még volt egy néhány perces fellángolásuk nagyjából a mérkőzés végéig megőrzött és végül 3128 arányban győzött.
Tegnap megtettük az első lépést a fölfelé vezető úton, amit remélem, folytatni tudunk nyilatkozta szűkszavúan a találkozó után Petrovszkij mester.
Nigriny Szabolcs
|