2010. március 16., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 39. (902.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Államtitkári válasz egy írásra

A Kárpátalja című hetilap legutóbbi számában Kedvencek bebetonozása? című írásában zzz arról értekezett, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények státusza – s ide tartozik többek között a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vagy a korábban Illyés Gyula nevét viselő Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház – az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) által támogatott szervezetek és intézmények továbbélését jelentheti. Emellett többek között azt rója fel Gémesi Ferencnek, a magyar Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárának, hogy egyenrangúként kezeli a főiskolát és a Jánosi Mesterképző Akadémiát.

Gémesi Ferenc az ügyben az alábbi választ küldte el szerkesztőségünknek, de értelemszerűen megküldte azt a Kárpátaljának is.


Nemzeti cél az osztogatás?

Személyes indokok miatt nem tettem volna, de most mégis válaszolok a Kárpátalja című lap március 11-én megjelent cikkére (Kedvencek bebetonozása?), mert súlyos szemléletbeli problémára világít rá. 2006-ban új egyezséget ajánlottunk a külhoni magyar szervezeteknek. Ennek része volt a kölcsönös be nem avatkozás politikája is: nem vártunk politikai hűségesküt egyetlen külhoni magyar szervezettől, nem kívánjuk tőlük, hogy a magyarországi pártrendezvényeken ott üljenek az első sorokban. Nem hozunk létre külhoni magyar pártokat, és nem is lehetetlenítjük el azokat, akiket az ottani magyar választók bizalmukkal és szavazatukkal tiszteltek meg. Nem avatkozunk be a magyar közösségek belső életébe, választásaiba, magyarán: tiszteletben tartjuk az autonómiájukat. Cserébe csak azt kértük, ők se legyenek a hazai pártpolitikai mező szereplői. Úgy gondolom, ez a szemlélet tette lehetővé, hogy az elmúlt négy év ne a politikai egymásnak feszülésről, hanem a szellemi és fizikai építkezésről szóljon a nemzetpolitikában – még ott is, ahol szinte a törzsi háborúkra jellemző vehemenciával és színvonalon folyt a küzdelem a különböző magyar szervezetek között.

Mert mi azt gondoljuk, hogy a nemzetpolitika, a magyar–magyar kapcsolatok a kulturális nemzet tagjai közötti kapcsolatok szorosabbra szövéséről, a nemzeti önazonosság szempontjából fontos intézmények létrehozásából és fenntartásából, a magyarlakta régiók fejlesztésében való együttműködésről szól. Úgy látom azonban, hogy van, akiknek a nemzetpolitika kapcsán csak a pénz, pontosabban a pénzosztás jár az eszében. Mert koncepcionális kérdések körül nem alakult ki eszmecsere az elmúlt években. Vagy tévednék, hogy nem jött senki azzal, vitassuk meg, jó-e a szórványstratégiánk vagy a nemzeti intézmények létrehozása, vagy az, hogy erősítettük a magyar nyelvű oktatás pozícióit Kárpátalján az alapiskoláktól a szakoktatáson át a felsőoktatásig. Abban sem vitatkozott velünk senki, hogy kell-e a számaránynál nagyobb támogatásban részesíteni a kárpátaljai magyarságot. Inkább nem szóltak a kritizálni akarók, csak, hogy ne kelljen szembenézniük a realitásokkal, az új nemzetpolitikával? Lehet. De tényleg sokan gondolják azt, hogy csak a pénzosztásról szól a nemzetpolitika? Tényleg megéri mindent, még a belső autonómiát is félredobni, ha elég reménykeltőnek látszik a pénzosztás lehetősége? Tényleg az a kárpátaljai magyarság érdeke, hogy örök időkre fennmaradjon a törzsi háborúskodás?

A cikk egyik mondata drámai egyértelműséggel támasztja alá, hogy mennyire helyes volt a külmagyar támogatásokat kivonni a napi politika hullámveréséből, és létrehozni 2007-ben a Nemzeti jelentőségű intézmények és programok körét. Többek között éppen ez – és a magyar–magyar szolidaritás – tette lehetővé, hogy az elmúlt években minden korábbinál jelentősebb mértékben tudtunk programokat, intézményeket, magyar ügyeket támogatni Ukrajnában. Aki politikai alapú pénzosztást vár és kér – amire volt példa magyar–magyar viszonyban 1998 és 2002 között elégszer – az elég bátor-e ahhoz, hogy megmondja például az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Kara hallgatóinak, hogy nem adna tovább támogatást a tanulmányaikhoz, van-e benne elég bátorság, hogy odaálljon a történelmi magyar egyházak elé és azt mondja: nem kellenek az iskoláitok, szegényeket támogató programjaitok, szociális intézményeitek. Elég bátor-e a magyarországi politikai "közbenjárást" remélő, hogy bezárassa a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustya-házán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten – csak azért, hogy azután ő osztogathassa a támogatásokat?

Meggyőződésem, hogy a kárpátaljai magyarságnak sokkal nagyobb szüksége van a Técsői Református Líceum bővítésére vagy a Nagyberegi Református Líceum megépítésére, a szakképzés feltételeinek megteremtésére, a magyar nyelven folytatott oktatás pozícióinak visszaszerzésére.

Talán a politikai helyezkedésben serénykedők is elgondolkodhatnának ezen.

Gémesi Ferenc,

a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó