2010. március 16., kedd Országos közéleti lap VI. évfolyam, 39. (902.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum • Élet-Jel 2009: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 Főszerkesztő
Sajtószabadság-díj főszerkesztőnknek

Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal ismerte el Kőszeghy Elemérnek, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztőjének eddigi teljesítményét a többnyire jobboldali, konzervatív zsurnalisztákat tömörítő Magyar Újságírók Közössége (MÚK).

A nemzeti ünnep jegyében Kósa Csaba, a MÚK elnöke üdvözölte a pályatársakat. Az ünnepi rendezvényre két kedves tárgyi emléket hozott magával, amely a féltett kincsei közé tartozik. Az egyik a Nemzeti dalnak a faximile példánya, ami az 1848. március 15-én kivívott sajtószabadság után a nyomtatott Nemzeti dal a magyar szabadság legelső lélegzete. A másik pedig egy olyan kokárda, amelyet Petőfiék, Vasváriék és a többiek azon a nagy napon viseltek, s ami a dédapjától származó családi öröksége.

A rendezvényt levélben köszöntötte Chrudinák Alajos. Mint írta, a sajtószabadság ügye rosszabbul áll, mint nemzetünk függetlenségéé. Egyelőre csak annyit jelenthetünk ki, hogy bár csapataink harcban állnak, a nemzeti média ügye, ha nincs is éppen vesztő helyzetben, de még mindig nem áll nyerésre. Márpedig magyarul író és beszélő, a magyarok által értett és megértett médiumok nélkül minden nemzetmentő, gazdasági vagy társadalmi bajainkat gyógyítani akaró politikai szándék sikere megkérdőjelezett.

Az elnökség három pályatársat tüntetett ki újságírói életművét figyelembe véve. Kaiser László elnökségi tag Kőszeghy Elemér laudációjában kiemelte, több évtizedes munkásságának két pillére van: a költészet és az újságírás. Nem csupán kitűnő újságíró, költőként is maradandót alkotott. Három kötete jelent meg, s tagja a Magyar Írószövetségnek. Munkásságának mégis nagyobb területe az újságírás, a szerkesztés, s mindez nem elválasztható a rendkívül szerteágazó szervező tevékenységétől. 1985-től a Kárpáti Igaz Szó munkatársa, 2003 tavaszán a lapalapítók főszerkesztővé nevezték ki. A Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének elnöke. Remek írásokban, cikkekben teljesedett ki publicisztikája, kiemelkedően jó és kivételes problémalátású újságíró, aki a szervezésben is rendkívüli teljesítményre képes. Emellett közéleti ember, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség alelnöke, hangsúlyozta Kaiser László.

Kőszeghy Elemér mellett a felvidéki Tarics Péter és Megyeri Dávid, a Magyar Nemzet főmunkatársa vehette át a Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat. Lant és Toll Díjban Hardi Péter, Kovács János és Winternitz Ferenc részesült.

Tóth Viktor

(Budapest–Ungvár)

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó