|
Az együvé tartozás szabadsága
A 162 évvel ezelőtti eseményeket a történelemkönyvek a legrövidebben úgy foglalják össze: március 15-e, a pesti forradalom kitörése. De mi, magyarok tudjuk: az volt az igazi magyar tavasz, így őrizték emlékét eleink, s így él a mi szívünkben is.
Kárpátalja magyarsága a hagyományokhoz hűen idén is gazdag programsorozattal méltatta a nemzet egyik legnagyobb ünnepét. Számos településen, oktatási intézményben méltatták a márciusi ifjakat. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és Beregszász megyei jogú város önkormányzata szervezésében az ünnepségsorozat a 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában kezdődött. Majd az ünneplő tömeg a művelődési háztól Petőfi Sándor egész alakos szobráig vonult, közben megkoszorúzták Kossuth Lajos, Petőfi és Széchenyi István emléktábláját.
A lánglelkű költő szobránál Elek Attila, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium diákja elszavalta a Nemzeti dalt.
Veres János kormánybiztos, a rendezvény ünnepi szónoka hangsúlyozta: március 15-én a nemzeti együvé tartozást, a szabadság igenlését, a haladást ünnepeljük.
Érdemes arról szólni, hogy hogyan és mint lehetett és lehet korunkban, életünkben ezt az együvé tartozást megteremteni, megvalósítani. Nagyon fontos, hogy az elmúlt időszakban a magyar kormány a határon túli magyarokkal kiegyensúlyozott kapcsolatot tudott tartani emelte ki beszédében.
Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Beregszász polgármestere kiemelte: az elnökválasztás után megvan az esély a nacionalizmus visszaszorítására, arra, hogy a magyarság Ukrajnában is megőrizhesse nemzeti identitását.
Hegedűs Csilla
|